A Petőfi fa hűsítő árnyékától a napmeleg pásztortalálkozóig

A Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület 54 fős csapata május 20-án élménydús buszos kiránduláson ismerkedett meg Penyige és Nagyar nevezetességeivel, miközben a Veress tanyán a IX. Pásztorélet-pásztorétel találkozón is jókedvűen mulatta az időt a nyárias tavaszban.

Utunk során remek idegenvezetőnk Dr Borbély Balázs tagtársunk, Szatmár szülötte, kiváló ismerője volt.

Penyigén először a Kormány Margit tanító, helytörténész által létrehozott Helytörténeti Gyűjtemény gazdag anyagát tekintettük meg Margitka varázslatos kalauzolásával, aki saját kiadványaival és hímzett könyvjelzőivel is megörvendeztette a kiránduló csapatunkat.

A gyűjteményben a gyermekek és a falu népe által összegyűjtött több száz régi tárgy látható : kenderkötő, tehénjárom, tolókapa, gereben, juhnyíró olló, madárijesztő, néprádió és Penyige első, kurblis telefonja. A tárgyak tükrözik a szatmári – köztük a penyigei parasztember –életmódját, láthatóak régi fizetőeszközök, iskolai emlékek, egykori taneszközök.

Kiemelt helyet foglalnak el a Helytörténeti Gyűjteményben a Szenkébe fulladt kilenc kislány halálával és az ezt megéneklő balladával kapcsolatos emléktárgyak. Emellett régi dokumentumok, kalendáriumok, fényképek, rajzok színesítik a kiállítást.

Ezt követően átsétáltunk Magyarország első szilva- és lekvármúzeumába. E tájon terem egy őshonos szilvafajta, a penyigei szilva (népi nevén: “nem tudom szilva”) E szilvafajtából főzik a cukor és tartósítószer nélküli szilvalekvárt, “szatmár fekete aranyát”.Itt nemcsak a szilvával és a lekvárfőzéssel kapcsolatos tárgyi emlékeket láthattunk, hanem a lekvárfőzés munkafolyamatába is bepillanthattunk Kőrösi Gábor családi vállalkozó jóvoltából.

A helyi temetőben egymás mellett nyugvó kilenc kislány sírjánál emlékeztünk a szomorú eseményre. 1905-ben egy túlterhelt csónak elsüllyedése miatt kilenc kislány a Szenke vízébe fulladt. Az eredetileg 5-6 személyes csónakba 15-en szálltak be. Volt közöttük egy húszéves epilepsziás fiú is, akitől a lányok húzódtak, mind a csónak elejébe álltak. Már majdnem átértek a Szenke túlpartjára, amikor a csónak eleje hirtelen lemerült, a hátulja felcsapódott, maga alá temette a vízbe borult utasokat. Borzasztó riadalom támadt. Bár sokan jól tudtak úszni, a kapálózó lányok egymást akadályozták a menekülésben. Néhány kislány kimenekült, a révész és a fiú szintén. De kilenc kislány elmerült a Szenke mély vizében. Az emberek halászhálóval keresték meg és merték ki a kislányokat a vízből. A millennium évében az önkormányzat lélekharangot emeltetett a sírok előtt, és márvány emléktáblát.

A 9 kislány tragikus halála előtti tisztelgésünk jeléül Abonyiné Antal Anna tagtársunk mély érzéssel olvasta fel a róluk szóló balladát.

Penyigei élményekkel feltöltődve, kissé éhesen érkeztünk meg a Nagyar melletti Veress-tanyára, ahol nemcsak a népi ételekbe –kötött leves, lángos , sertéspörkölt- kóstolhattunk bele, hanem többek között hagyományőrző néptánc-produkciókat , citerazenekari előadást is láthattunk. Öröm volt számunkra, hogy Szabó Veronika tagtársunk nagy sikert aratott tréfás mesék előadásával.

Elsétáltunk Petőfi nagyari fájához, melynek árnyékában emlékeztünk a költőóriásra. Sajnos a több száz éves tölgy hosszas betegség és tüzet okozó felelőtlen kezek miatt 1996-ban elpusztult. Az egykori, Nagyar-Kisar Közös Községi Tanács már az 1980-as évek végén gondoskodott a Petőfi-fa utódjáról, amikor a terméséből hajtatott kis tölgyet a beteg „szülő”

mögé ültette. Hamarosan egy másik utód is született, ugyanis a kisújszállási Városvédő Egyesület nemes cselekedetének köszönhetően az eredeti tölgy utolsó makkterméséből sarjadt csemete 1999-ben visszakerült a fa környezetébe, így napjainkban két utód, két csaknem egyidős testvér őrzi a költő Nagyarban jártának emlékét és élteti tovább az egykori faóriáshoz kapcsolt Petőfi-legendát. A hagyomány szerint Petőfi Sándor a valaha hatalmas lombkoronájú fa alatt, vagy annak közelében írta, illetve ez a környék ihlette A Tisza című versét, melyet a fa tövében, Bodnárné Nagy Edit tagtárs szuggesztív szavalatában hallhattunk, majd Abonyiné Antal Anna tagtárs értően-érzően olvasta fel Márton Norbert Petőfiről szóló versét.

Egyesületünk nevében Dr. Borbély Balázzsal elhelyeztük az emlékezés koszorúját e kultikus helyen.

Ellátogattunk a 2011-ben nyílt “Nagyari Galéria”-ba is, amelynek három helyiségében három különböző témájú kiállítást nézhettünk meg, melyeket Dr. Kiss Kálmán főiskolai tanár , a Luby Társaság elnöke állított össze. Az utcai szobában a “Petőfi Nagyarban Emlékkiállítás” látható, az “alsó házban”, azaz az udvar felőli szobában létrehozott kiállítás a Nagyarban élt Szilágyi Sándor rajztanár – festőművész (1932-2008) emléke előtt tiszteleg, illetve mutatja be alkotásait. A középső helyiségben a Nagyar Anno c. fénykép kiállítást láthattuk, mely a település régi életének dokumentumai.

A tájházban a XX. század elejének falusi lakáskörülményeinek és használati tárgyainak megnézésével tettünk időutazást a múltba. Megtudtuk, hogy az előtte látható tulipánoszlopos palánkkerítés eredetije a sóstói Múzeumfalu szatmári kisnemesi portáját díszíti.

Igaz, hogy fizikailag kissé fáradtan, de élményekkel, ismeretekkel gazdagodva tértünk vissza Nyíregyházára. E maradandó társasági alkalmak, élmények győznek meg Bennünket időről időre a közösség lélekemelő, megtartó erejéről.

Dr. Bihari Albertné a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület alapító titkára, a kirándulás szervezője