Nagykálló-Harangod

2023.06.28. 13:20

Rögtön berántja az újakat is

Ismét benépesül Harangod: július végén jön a 38. Téka tábor.

Délelőtt tánctanításokkal, este koncertekkel, táncházzal várják a táborozókat

Forrás: Archív fotó: Pusztai Sándor

Aki egyszer csak egy fél napot is eltöltött a Téka táborban, mindig visszavágyik majd oda. A helyszín, az atmoszféra, a zene, a tánc, a társaság, a természet és néphagyományok egységet alkotva ölelik körül a befogadó embert. Megmagyarázhatatlanul szép és otthonos érzés, amit az idén is – immár 38. alkalommal – megtapasztalhatnak, akik július 22–30. között kilátogatnak Harangodra.

Családban marad

Ahogy mindig, most is valamilyen tematikai köré szerveződik a tábor: ebben az évben a nők paraszti kultúrában betöltött szerepe és a család lesz a középpontban.

A kedvcsináló-csalogató plakáton konkrét időpontok még nem, ellenben számos nagy név olvasható. Ilyen a Magyar Nemzeti Néptáncegyüttesé, ami a Boncida háromszor és a Szatmár című műsorait hozza el a Téka közönségének. Paár Julcsi mesekoncerttel, Pál István „Szalonna” és barátai a Pál család tagjaival kiegészülve állnak színpadra, de fellép a Kuttyomfitty Társulat, Furik Rita, a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia is. Elhúzzák a nótánkat a Magyarpalatkai Banda zenészei, bemutatkoznak a női vonósok, és egy élő legenda, Hideg Anna néni is énekel a táborlakóknak.

Családban marad címmel többgenerációs néptáncos és népzenész családok mutatkoznak be Pitlik-Sipos Eszter a Kárpát-medence női esküvői ruháiból, haj- és fejviseleteiből állít össze menyekezőkiállítást. Az idén sem marad el a megyei Népművészeti Egyesület mestereinek tárlata.

Elképzelhetetlen a Téka táncoktatás nélkül. Ebben az évben a nagydobronyi, ördöngösfüzesi, vajdaszentiványi, mérai, moldvai és magyarpalatkai román táncokat sajátíthatják el a harangodi táborozók. Mindehhez a zenét a Bürkös, a Bakator, a Zöldsátor és a Silvatica zenekarok szolgáltatják.

Összetartó közösség

Egy korábbi beszélgetésünk során Kerezsiné dr. Kulcsár Annamária elevenítette fel a kezdeteket.

– Annak idején a Téka zenekar alapította a tábort. Kerestek egy helyet, ahol nyugodtan muzsikálhatnak, táncolnak, és nem zavarnak vele senkit, így találtak rá Harangodra. Akkor még semmi nem volt itt, de olyan jó kis közösség jött össze, hogy elhatározták: létrehozzák a maguk kis világát. Csatlakozott hozzájuk Ekler Dezső Ybl-díjas építész, az ő segítségével és a táborozók munkájának köszönhetően épült meg az ötszáz ember befogadására alkalmas tánccsűr, később egyre több épület emelkedett ki a porból – idézte fel a táborvezető. Hozzátette: az elmúlt közel négy évtized alatt egy rendkívül összetartó közösség, mondhatni egy nagy család verbuválódott a tékásokból.

– Szinte mindenki ismer mindenkit. Jó látni, hogy akik itt voltak a kezdeteknél, most is köztünk vannak, akik pedig újonnan csatlakoznak, azonnal rákapnak az ízére. Így gyarapodunk mi folyamatosan... 

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában