Színház

2023.07.04. 07:00

A híres író két nőt versenyeztetett

Móricz lányai nem szerették Magoss Olgát, ezért manipulálták apjuk életrajzát, amiből kihagyták a nőt.

A kötetről a szerzővel, dr. Hamar Péterrel dr. Mercs István (balra) beszélgetett

Fotó: Dodó Ferenc

Móricz Zsigmond életében négy nő játszott nagyon fontos szerepet, és amíg a feleségeiről – Holics Jankáról és Simonyi Máriáról –, illetve Litkei Erzsébetről, közismert nevén Csibéről viszonylag sokat tud az irodalomtörténet, Magoss Olgáról mintha megfeledkezett volna az irodalomtudomány. Ma már tudjuk: ebben az is közrejátszott, hogy az író lányai nem szívesen meséltek erről a viszonyról, olyannyira, hogy Virág, mivel ki nem állhatta az asszonyt, manipulálta apja életrajzát, s az Apám regénye című műből minden olyan részletet kiirtott, ami az évtizedeken át tartó kapcsolatra utalt. 
Dr. Hamar Péter A debreceni asszony: Magoss Olga és Móricz Zsigmond románca című kötete viszont pótolja ezeket a hiányosságokat, erről pedig annak a bemutatónak a vendégei is meggyőződhettek, amit a napokban tartott a kötetet kiadó Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, és ahol a szerzővel dr. Mercs István irodalomtörténész, az egyesület elnöke beszélgetett. 

Nyakán érezte a fojtogatást 

– Bár a lányai elhallgatták, a naplóiból kiderül, hogy Móricz életében a nők és a szexualitás is jóval fontosabb szerepet töltött be annál, mint ahogy azt korábban gondoltuk – olyan részletességgel ír ezekről az élményeiről, hogy ha most felolvasnánk ezeket, elpirulnánk – mondta dr. Hamar Péter, aki úgy fogalmazott: miután az első felesége, Janka öngyilkos lett, Móricz két nőt versenyeztetett, Simonyi Máriát és Magoss Olgát. 
– Házassága Jankával erős szövetség volt, ám a nő egyre szorosabban fogta a gyeplőt, Móricz pedig a nyakán érezte a fojtogatást. És amikor a szabadságvágya legyőzte a szerelmet, és érzelmileg felszabadult, megérintette Simonyi Mária személyisége. „Tudom, hogy szemérmetlen vagyok, de jöjjön” – üzente neki a színésznő, akit később az író feleségül vett. Ám amikor Janka öngyilkos lett, Mária felelősnek érezte magát, a tragédiában pedig Móriczot sem lehet teljesen felmenteni. Simonyi Mária háttérbe vonult, az író pedig egy vacsorán megismerte a debreceni polgármester lányát, Magoss Olgát – az asszony akkor már nyolc éve volt özvegy. Móricznak, aki példás családapa volt, túl sok impulzust kellett magában helyretennie, erről a kapcsolatról azt mondta, ismerkedésnek indult, s nem szerelemnek – ő románcnak nevezte. Olyan kosárgyűjteménye volt, ami csak kevés férfinak: hétszer kérte meg Olga kezét, de ő mindig nemet mondott. 18 éven át képesek voltak fenntartani ezeket az érzelmeket, és főként levelek útján tartották a kapcsolatot – összesen négyszáz levél maradt fenn. Személyesen csak keveset találkoztak, és amikor érzelmileg eltávolodtak egymástól, a nő mindent megtett, hogy újra megújítsa a kapcsolatukat – mondta Hamar Péter. 

Biztonsági tartalék volt 
– A társ iránti vágy mindig erősen élt Móricz Zsigmondban – vetette fel dr. Mercs István, és ezt dr. Hamar Péter is megerősítette. 
– Magoss Olga valamiféle biztonsági tartalék volt a háttérben, és ha Móricznak szüksége volt rá, előhúzta. Soha nem az igaziként kezelte, a nő pedig tisztában volt ezzel. Barátságnak aposztrofálta a kapcsolatukat, ami ellen az író tiltakozott. Magoss Olga azt írta: valami szerelemfélét érzett, ami aztán barátsággá szelídült – azért nem akarta deklarálni, hogy ez több ennél, mert félt a csalódástól. A férje anyagi és érzelmi biztonságot nyújtott neki, a halála után viszont sebezhetővé vált. Sajátos érzelmi hullámvasút volt a kapcsolatuk, melyben Olga az író szellemi társa volt. Sokat beszélgettek irodalomról, Móricz a Kelet népét és a Nyugatot is előfizette az asszonynak, akit a titokzatossága és a szépsége majdnem húsz éven át hozzákötött Móricz Zsigmondhoz. 
SZA 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában