Nyíregyháza

2024.02.26. 07:00

Nyíregyháza volt a második otthona

Úgy tervezte, hogy csak egy előadást játszik el, végül húsz éven át volt a nyíregyházi teátrum tagja.

Szon.hu

Két évtizeden át játszott Nyíregyházán

Fotó: Színház

Puskás Tivadar húsz éven át játszott a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, mint mondta, ez a város volt a második otthona. A 2020–21-es évadban, egy emlékezetes előadással búcsúzott el a közönségtől: A Napsugár fiúkban a fia, Peti és a menye, Bogi is szerepet kaptak. A mostani beszélgetés apropója egy kerek születésnap: nemrégiben lett 70 éves.  Podcastünkben, ami hamarosan hallható a szon.hu-n, arról mesélt, mivel tölti a napjait, de természetesen a nyíregyházi évei is szóba kerültek.

Nem voltak üresjáratok

– Élem a nyugdíjasok életét, ami nem olyan egyszerű, mert játszom a Vidám Színpadon és a Madách Színházban is, de nem sokat, havonta 3-4 előadást. Éppen most gondolkodtam el ezen: meg kell tanulnom ennyi munka után türelmesnek lenni. A színész­élet zaklatott élet, az ember folyamatosan tanul, készül, és állandóan készenlétben van, mert bármikor szükség lehet rá.
– Érdekes, hogy én az iskolában nem szerettem tanulni, mégis olyan pályát választottam, hogy az egész életem tanulással telt. Volt olyan időszak, amikor egyszerre öt színházban játszottam: mindig rohantam, nem volt üresjárat. De erre büszke vagyok, és örülök, hogy szükség volt rám. Úgy érzem, hogy amit ebbe a szakmába beletettem, azt vissza is kaptam. Semmilyen hiányérzetem nincs sem a díjakat, sem a szerepeket tekintve, nincs keserűség az életemben, nem érzem azt, hogy ebből a szakmából többet ki lehetett volna hozni. Nagyon élveztem az elmúlt 50 évet, hiszen csodálatos szerepeket játszhattam el, most viszont jólesik, hogy azzal az érzéssel kelek fel reggel, hogy nem kell készülnöm, s hogy végre csak azzal kell foglalkoznom, milyen szépen a süt a nap – mondta Puskás Tivadar, aki arról is beszélt, hogyan szeretett bele a nyíregyházi teátrumba.

Fotó: Színház

Hit, lendület, alázat

– Közel 20 évet töltöttem a Budapesti Gyermekszínházban, ami később felvette Arany János nevét. Naponta hármat játszottunk, 17-18 előadás volt egy héten: szeptember elején beköltözött az ember, aztán június 15-én kijött. Én sokáig ehhez mértem mindent.
– És amikor lementem Nyíregyházára vendégnek, jó érzéssel azt tapasztaltam, hogy ez olyan, mint az Arany János Színház. Szívvel-lélekkel dolgoztak az emberek, hittel, lendülettel, szakmai alázattal próbált mindenki. Örültem, hogy találtam egy olyan helyet, ahol azt gondolják a színházról, hogy az Thalia temploma, ahol nagyon fontos a minőség, és ahol a munka borzasztóan intenzív. Tasnádi Csaba és Mohácsi János a Mandátum című darabba hívott, és bár úgy terveztem, hogy csak ezt az előadást játszom el, beleszerettem a színházba és a városba. Utána felajánlottak még egy előadást, arra is maradtam, aztán még egyet, és végül húsz év lett az eredetileg megbeszélt egyetlen szerepből. Imádtam a kollégáimat, és annyi szeretetet kaptam Nyíregyházán, hogy még most is gombóc van a torkomban, ha erre gondolok – mesélte a művész, aki mint mondta, nem szereti azt a színházat, ahol nem számít a közönség – szerinte aki így áll hozzá, annak otthon, a nagyszobában kell játszani, saját magának.

Közös utazás

– Az embernek, ha van elég rutinja, tapasztalata és képes megélni a szerepét, a füle és az idegrendszere kint van a nézőtéren. Nekem színészként el kell érnem, hogy a néző együtt lélegezzen velem, mert akkor megéli velem a szerepet. Ha ez így van, végig együtt vonatozunk, az utazás végén pedig jó érzéssel szállunk ki. A jó színész ezt nem csak azért csinálja, hogy eltöltse az idejét, vagy mert ez a munkája: azért teszi, hogy visszajelzést kapjon, és hogy érezze a közönség szeretetét. Az ember ezért lesz színész: az elismerésért. A sport is ilyen, azt is a győzelemért csinálja az ember – fogalmazott.

Fel kell emelni a nézőt

Puskás Tivadar arról is beszélt, milyen sokat tanult az idősebb kollégáitól.
– Nagyon figyeltem arra, hogyan játszanak, hogyan rendeznek. Amikor lehetőségem volt rá, azoknak az előadásoknak a próbáira is bementem, amikben nem játszottam, és megfigyeltem, ki hogy formálja meg az adott szerepet, kinek milyen a stílusa, milyen apró trükkök kellenek ahhoz, hogy hatásos legyen a dolog – ezt több színházból is hiányolom. Nem szeretem sem az agresszív, sem a közönséges színházat, ahogy a trágárságot sem, sajnos ez ma sok helyre jellemző. Nem örülök ennek, mert szerintem a színháznak fel kell emelnie a nézőket. A színház költészet, irodalom, mindig magasabb fokon kell lángolnia és tündökölnie ahhoz, hogy az emberek gazdagabban menjenek haza.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában