Nyíregyháza

2024.04.27. 11:16

Helyén volt az írói ész

Ugyanazon a napon két óra eltéréssel két különböző településen tartott előadást más-más témában Bessenyei Gábor.

Csáki Alexandra

A pátyodi előadás után lehetőség nyílt egy kötetlen beszélgetésre is

Fotó: Bessenyei Gábor archívuma

A napokban két kisebb szabolcs-szatmár-beregi településen tartott előadást Bessenyei Gábor. A nyíregyházi író a vármegyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer szervezésében Kocsordon és Pátyodon találkozott a helyi fiatalokkal. Mint azt közösségi oldalán megosztotta: mindkét helyszín több szempontból is különleges volt.

„Egyrészt általában nagyobb közönség előtt beszélek, néha száz diák előtt is, most viszont kisebb iskolák kislétszámú osztályaival találkoztam, ami kellemes, családias hangulatot adott az alkalmaknak. Másrészt először fordult elő velem, hogy 9 órakor előadtam a görög mitológiához kapcsolódó előadásomat, 11 órakor pedig már egy teljesen másikat, a regényírásról. Volt bennem egy kis félsz emiatt, hogy mennyire fog átállni az agyam, de szerencsére semmi problémát nem okozott” – írta hivatalos Facebook-oldalán.

Bessenyei Gáborral hamarosan a nyíregyházi rajongók is találkozhatnak: az író május 16-án 16.30-tól a megyei könyvtárban mutatja be Kopj le, jófiú! című regényét. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában