Nyíregyháza

2024.07.06. 20:00

Röplabda, néptánc és értékteremtés

Demarcsek György nevelő-oktató pedagógiai munkáját Németh László-díjjal ismerték el.

L. Tóth Lajos

Demarcsek György

Forrás: KM

„Németh László-díjat kapott a gyermekek harmonikus személyiségformálásában, a különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében elkötelezetten, kiemelkedő eredményességgel, odaadással hosszú időn át végzett nevelő-oktató pedagógiai munka elismeréséül Demarcsek György, a Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola alapítója, igazgatóhelyettese, koreográfusa” – áll a méltatásban. Demarcsek György volt a Kelet-Magyarország és a Szabolcs Online podcastvendége. 
– Természetesen jó érzés, amikor elismerik az ember munkáját, igyekezetét. Ez általában úgy szokott lenni, hogy nem akkor kapja a díjat, amikor ereje teljében van, hanem később. Nálam évtizedek óta a néptánc van a középpontban. Viszonylag későn kerültem kapcsolatba vele. Tiszaszalkán nőttem fel, kézilabdáztam, megyei bajnok voltam asztaliteniszben, a mátészalkai Esze-gimnáziumban röplabdáztam. Felvettek a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar–orosz szakára, elsősként a második félévben voltam életemben először táncházban 1978-ban. Akkor röplabdásként csak ülve néztem a néptáncot, aztán a kollégiumi szobatársam invitálásra ismét elmentem a Zsebszínházba, ahol Huszárszki László toborozta a néptánccsoportot. Azóta a mai napig az életem jelentős részét teszik ki a keddi, csütörtöki próbák, a fellépések, a rendezvények, a fesztiválok. Beleszerelmesedtem a néptáncba, kiderült, hogy van hozzá ritmusérzékem, ruganyosságom, csak éppen már 20 éves voltam akkor, amikor elkezdtem. A mai gyerekek már 6 éves korukban kezdenek el táncolni az alapfokú művészeti iskolai képzésben. 

A tévéműsor hozta a sikert 

Demarcsek György egy éven belül magas szintre jutott a csoporton belül, és a Gyümölcskarnevál előtt táncolt is. 
– A főiskolán működő tánc­csoport állománya nem volt tartós, hiszen akik végeztek, elmentek. Az első voltam, aki itt maradt, és miközben Tiszavasváriban nevelőtanárként dolgoztam egy évig, visszajártam Nyíregyházára. A színházban a Csongor és Tünde című darabban táncoltam. Azon vettem észre magam, hogy beszippantott a néptánc. Noha a létrejöttében, a megalapításában nem vettem részt, az idén 50 éves Nyírség Táncegyüttes létét, tevékenységét aktívan végigkísértem. Eleinte úgy gondoltuk, hogy a főiskoláról biztosítjuk az utánpótlást, akkoriban még nem voltak gyermekcsoportok. Közben elvittek katonának, de a lelkesedésem nem csökkent. Megcéloztuk az arany hármas minősítést, ám ezüst kettőt kaptunk, ami borzalmas nagy kudarc volt. Nem adtuk fel, Balázs Gusztáv és Dede Zoltán felkészítésével arany kettőt érdemeltünk ki, ez a másik végletet jelentette, ugyanis a Tiszántúlon nem volt ilyen előkelő rangja senkinek. Később arany egyesek lettünk, akkor vettük át az együttes vezetését Szilágyi Zsolttal. Jelentkeztünk a Ki mit tud?-ra, a Magyar Televízió kulturális ifjúsági tehetségkutató műsorára, amit 1988-ban, 1993-ban és 1996-ban is megnyertünk a kategóriánkban. Ez a műsor lázban tartotta az országot. Előtte még a városban sem ismertek annyira, onnantól kezdve viszont számon tartottak bennünket. 

Posztgraduális képzés 

– A Nyírség Táncegyüttesből négyen vettünk részt posztgraduális képzésen 1997–1999 között a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Akkoriban derült ki, hogy lehet alapítani művészeti iskolát a tánc területén is. Régi vágyunk vált valóra a Nyíregyházi Magán Alapfokú Művészeti Iskola létrejöttével. 
 

Egyiptomtól Mexikóig

A Ki mit tud? a Magyar Televízió kulturális ifjúsági tehetségkutató műsora volt, amely 1962 és 1996 között összesen tíz adássorozatot ért meg. A műsorban fiatal amatőr művészek mérték össze tudásukat neves művészekből álló zsűri előtt különböző kategóriákban, mint például ének, zene, vers, próza, tánc, később animáció, videóklip, humor, paródia, extrém, egyéb. A zsűriben ült többek között Petrovics Emil zeneszerző, Szinetár Miklós színházi és tévés rendező, Major Tamás színész, Pernye András zenetörténész, Rábai Miklós és Vásárhelyi László néptánc-koreográfusok. A kategóriájukban első helyen végző versenyzők rendszerint külföldi jutalom­utazást nyertek. A Nyírség Táncegyüttes így jutott el Egyiptomba, Thaiföldre és Mexikóba. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában