Ez adrenalinfröccs a javából!

Az ember már csak ilyen... Először repülni szeretett volna, mint a madarak. Aztán jött a vágy: magasból a földre jutni, persze élve. Ahogy teltek az évek, az adrenalintól hajtott „őrültek” egyre többet akartak.

Nem elégedtek meg a repülőből, helikopterből vagy hőlégballonból ugrással, többet, izgalmasabbat akartak. Ugrani bármiről, ami veszélyes lehet. Így alakult ki a bázisugrás.

De mi a különbség a sima ejtőernyős ugrás és a bázisugrás között? Erről beszéltünk egy szakértővel, Dolhai Zoltánnal.

Az ejtőernyős berkekben csak Mókusként ismert nyíregyházi fiatalember több mint kétezer normál ernyős ugrással és több mint harminc bázisugrással bír.

– Laikusoknak látszólag ugyanaz a kétféle ugrás, ám a bázisugrás egy erre specializált felszereléssel történik fix objektumról, nem repülőgépről, hanem szikláról, hídról, antennáról vagy épületről. A bázisugrás az ejtőernyőzésnek a felgyorsított változata, az esszenciája.

Fokozottabb koncentrálást igényel, sokkal nagyobb adrenalinfröccsöt szabadít fel a készülés vagy a leugrásra fókuszálás pillanatában.

Úgy tudnám jellemezni, hogy amíg az ejtőernyőzésnél nagy pacsik és csatakiáltások kísérik az ugrást, a bázisugrásnál sokkal komolyabb arckifejezést ölt magára az ugró, mert sokkal nagyobb összpontosítást igényel, mivel a lényegi rész sokkal hamarabb megy végbe, mint egy ejtőernyős ugrásnál, kevesebb idő marad az esetleges hibák kijavítására.

Először egy hídról

– Technikailag egy jobban képzett ejtőernyőst igényel. A leugrás pillanatában nincs sebességed, ráadásul nagyon sok tényezőre kell figyelni. Főként, ha mondjuk épületről ugrasz.

Nézni kell a forgalmat, figyelni a lámpákat, és akkor ugrani, hogy amikor földet érsz, azon az útszakaszon lehetőleg ne legyen forgalom, mondjuk éjjel Tel-Aviv központjában. Aztán bevágódni az autóba és eltűnni a helyszínről, ha ez illegális, márpedig ez az úgynevezett underground az, kivéve a hivatalos versenyeket.

A torony másabb, oda kényelmesebben fel lehet jutni, és nem mindig kell eltűnni.

A sziklaugrásnál egyre inkább olyan leugrási pontokat kedvelnek az ugrók, ahol az úgynevezett szárnyas ruhákkal lehet indulni, hiszen ezekkel egyre hosszabb távokra lehet siklani, majd nyitással befejezni a kísérletet.

– Én először tizenhat esztendeje, háromszáz ejtőernyős ugrással a hátam mögött ugrottam hídról. Tele voltam energiával, kihívás utáni vággyal. Horvátországban van egy viadukt, a legbiztonságosabb hely, ahol ezt el lehet kezdeni. Nincs akadály, a 120 méter magas híd lába messze van, nyitott a tér.

Az első ugrásnál a társ fogja a nyitóernyődet, így olyan biztonságos, mint repülőből a bekötött ugrás, szinte zsinórhosszon nyílik az ernyő.

Amennyiben ez jól megy, szép a testtartásod, akkor a kezedbe fogod a nyitóernyőt, számolsz egyig vagy kettőig, és eldobod.

A hídnál fél másodpercekben számolunk, van feles, másodperces, másfél másodperces, és így tovább. Ehhez van igazítva a felszerelés. Az ejtőernyőzésnél ettől sokkal hosszabb időintervallumok vannak, tíz, húsz, hatvan másodperc. Másként kell ugrálni egy azonnali nyitásnál, mint egy két és felesnél vagy négy másodpercesnél.

Úgy várnak, mint a zergék

– A híd után jött a szikla, elmentünk Olaszországba, a Monte Brento nevű helyre. Ennek a szintkülönbsége kilencszáz méter, de a függőleges, szinte negatívban alá menő sziklafal 4–600 méter.

Ez igen biztonságos a kezdőknek, és ha megfelelő távolságra eltávolodtál a sziklától akár húsz másodperc, szárnyas ruhával pedig fél perc múlva lehet nyitni az ernyőt.

Itt van arra lehetőség, hogy felvisz egy busz, sétálsz húsz percet, egy szakember átnézi a felszerelésed, és ugorhatsz.

Nagyon biztonságos és közkedvelt a kezdőknek, húsvétkor úgy állnak ott sorban az emberek, mint a zergék. A szárnyas ruhákkal repülőből végrehajtott nagyon sok ugrás után el lehet menni egy bázisugró központba, ahol a szakemberek mindenre felkészítenek, és utána jöhet a szikla, a híd, a torony és az épület – így Mókus.

Norvégia az álom

– Klasszikus épületről nem ugrottam, illetve ha a szélerőmű annak számít, akkor igen. Ez Németországban volt, egy kilencvenméteres szélerőműnél. Addig sohasem ugrottam éjszaka, így nagy kihívás volt. Miután felmásztam, és kiléptem az ajtón, mögöttem félelmetesen zúgtak a propellerek, óriási adrenalinfröccs volt.

Lent elemlámpával világítottak, egyből nyitni kellett a koromsötétben. És utána persze eltűnni, hiszen ez nem legális ugrás volt. A klasszikus épület egyébként hotel, felhőkarcoló, Kuala Lumpurban legális versenyeket is rendeznek a 300 méteres Kuala Lumpur-toronyból.

– Ami az antennát illeti, ez is különleges volt, és tilosban ment, ráadásul a megyében, a helyszín maradjon titok. Arra a 200 méteres toronyra hajnalban másztam fel, az is viszonylag biztonságos, csak a sodronyokra kellett ügyelni.

Szerencsére valamennyi ugrásom biztos volt, egyébként bázisugrásban nagyot bakizni csak egyszer lehet. A rossz testtartást gyorsan kell korrigálni.

Az eddigiekből kiderült, hogy a bázisugrásban mindig benne van a veszély. Éppen ezért a családosok alaposan meggondolják, hogy mit vállalnak, mert már nem csak magukra kell gondolniuk. Így van ezzel Mókus is, de azért álmai még vannak.

– A világon a legnagyobb sziklák Norvégiában találhatók. Függőlegesen ezerméteres és nyolcszáz pluszos falak. Olyanok, hogy a legbátrabb bázisugrók is először hason kúsznak a peremhez, és csak úgy mernek lenézni. Fotókon már láttunk olyan őrülteket, akik a lábukat lógatják le, úgy ülnek a szélén.

Ott nem kell mászni három és fél órát, mert helikopterrel visznek fel, van hatalmas leszállóterület a fjordok között. Ilyen a heliboogie.

Ezt nagyon kipróbálnám – így Mókus, aki egyébként a szakmában jegyzett minőségű Intrudair szárnyas ruha gyártója és természetesen használója.

Mán László

Ruhákban szárnyalnak

Az ember a versenyzésben szereti legyőzni a többieket, ez alól a bázisugrók sem kivételek.

– Mindegyik stílusból vannak versenyek, kivéve az ­illegális próbálkozásokból, az éjszaka sumákolva felmászós, majd gyorsan eltűnősökből. Úgy látom, hogy ez a ver­sengés a sziklaugrás, a szárnyas ruhák és csúsztatós ruhák irányába tolódik. Utóbbiak az egyszerűbb ­szárnyas ruhák, és ezekkel is úgy el lehet távolodni a sziklafalaktól, hogy biztonságossá teszik sportot, nyitáskor nincs körülötted akadály. Ráadásul lehet mérni sok mindent, a siklási szöget, a sebességet, a repülési távolságot.

BASE

A bázisugrás mozaikszava, a BASE az alap­objektumok kezdőbetűiből áll: B=building (épület), A=antenna (antenna), S=span (híd), E=earth (föld, szikla). Ebből jött a magyar elnevezés. A Wikipédián olvashatók alapján a klasszikus bázisugrásról az 1960-as évek végétől, 1970-es évek elejétől beszélhetünk, amikor is pár lelkes ejtőernyős magasabb sziklafalakról és épületekről kezdett ugrásokat végrehajtani. Az első modern bázisugrások Carl Boenish nevéhez fűződnek, aki úttörőként először ugrott le az Amerikában található El Capitan sziklafalról sikló ejtőernyővel és több felhőkarcolóról, többek között a már nem létező World Trade Center épületéről.