2020.11.05. 08:18
Négy nyíregyházi atléta is bekerült a kiválasztottak közé
Segítség a budapesti világbajnokságra történő felkészülésben.
Máté is bekerült
Fotó: Mán László
Jó hírt kaptak a Nyíregyházi Sportcentrum atlétái. Pontosabban négyen, három dobó és egy gyalogló. Új program segíti a magyar válogatottakat a 2023-as budapesti világbajnokságra történő felkészülésben. A Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Program célja a sportágak népszerűsítése, a versenyre pedig minél nagyobb létszámú és eredményes magyar keret kialakítása.
Edzőtáborok, közös tréningek
Kerekes László dobóedző tanítványai közül a diszkoszvető Kerekes Dóra és Szikszai Róbert az első körben bekerült a kiválasztottak közé. Úgymond a második körben Tóth Balázs súlylökő is meghívást kapott az edzőtáborokba, a közös gyakorlásokra. Szintén első körös volt Pokrovenszki József tanítványa, a kétszeres olimpikon gyalogló Helebrandt Máté.
A programnak azok lehetnek tagjai, akiknél van esély arra, hogy kvalifikálják magukat a világbajnokságra. Ebbe a keretbe később is be lehet majd kerülni, de ki is lehet esni belőle.
KM