Aerobik

2021.05.22. 08:45

A világbajnoki indulók csak bemutatóztak

A Spartacus versenyzői tizenhat medállal és értékes helyezésekkel gazdagodtak.

ML

Forrás: Spartacus

Fotó: Kerezsiné Sziráki Márta

Csinos és ügyes fruskák és srácok töltötték meg az elmúlt hét végén a Continental Aréna játékterét. Itt rendezték az aerobik Magyar Kupa első fordulóját.

A versenyt eredetileg márciusra írták ki, ám a pandémia közbeszólt. Így került május derekára, amit egyébként a versenyzők és edzők nem bántak, hiszen több idő maradt a gyakorlatok csiszolására. Az ország minden részéről végül húsz egyesület versenyzői adták elő produkcióikat.

Végre ismét versenyezhettek

Miként az a szövetség honlapján is olvasható, a kétnapos seregszemlét, amelyen közel kétszázan indultak Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára nyitotta meg. Igaz, a válogatott aerobikosok a közelgő világbajnokságra való tekintettel csak versenyen kívül mutatták be gyakorlataikat, ám pontszámot kaptak a zsűritől. Szombaton a challenge, step és basic kategóriákkal vette kezdetét a viadal, vasárnap pedig az élsporté volt a főszerep: a sportaerobik, az aerodance és az aerostep junior-felnőtt versenyszámokkal folytatódott a találkozó. Varga-Réfi Eszter, az aerobik szakág vezetőségi tagjának beszámolója szerint nagy eredmény volt, hogy hosszú kihagyás után végre ismét versenyt rendezhettek, amely nagyban hozzájárult a világbajnokságra hangolódó egységek felkészüléséhez.

Fotó: Spartacus

A házigazda Spartacus Torna Club százhat fiatalja negyvenegy egységben mérette meg magát az erős mezőnyben. Közülük harmincan most versenyeztek először, hiszen a klub taglétszáma örömteli módon megnövekedett. A Spartacus versenyzői tizenhat medállal gazdagodtak, a három aranyérem, a hét ezüst és a hat bronz mellett nagyon sok értékes helyezés pontjait kasszírozták be a szparisok.


Aerobik: Magyar Kupa, 1. forduló, a Spartacus Torna Club versenyzőinek eredményei

Aranyérmesek: SA UP1 egyéni: Vámosi Kiara. SA UP2 TR: Kovács Eszter, Révész Valentina, Vámosi Kiara. SA UP1 GR: Albrecht Zsófia, Gaál Petra, Pristyák Jázmin, Szabó Sára, Szepesi Gréta

Ezüstérmesek: CH UP1 GR: Jármy Zsófia, Kassai Virág, ­Marosvölgyi Jázmin, Moravszki, Borbála, Zajácz Lili. BA UP4 TR: Bencze Flóra, Galambos Lilla, Halkó Hedvig. BA UP4 GR: Bencze Fanni, Galambos Lilla, Gilányi Zsófia, Halkó ­Hedvig, Himics Dóra, Szőllősi Nikolett. BA UP1 TR: Kegye Anna, Parádi Lenke, Vass Babett. A SEN TR: Mitercsák ­Eszter, Révész Regina, Rudi Zsófia. SA UP2 GR: Kerezsi Nóra, Kovács Eszter, Moravszki Dorka, Révész Valentina, ­Vámosi Kiara. A UP1 TR: Gaál Petra, Szabó Sára, Szepesi Gréta

Bronzérmesek: CH UP4 GR: Forgács Lili, Illéssy Szofi, Kiss Liza, Nagy Gabriella, Ősz Jázmin, Ráb Eszter. CH UP2 GR: Bohács Lilla, Dallos Luca, Filep Dorina, Hreskó Hanna, Szendrei Stella, Sztányi Lilla. BA UP2 TR: Juhász Panna, Molnár Dorina, Sztojka Zoé. BA SEN GR: Antalóczy Nóra, Marosvölgyi Virág, Mitercsák Eszter, Révész Regina, Rudi Zsófia, Sipos Dorina. SA UP2 lány egyéni: Révész Valentina. SA UP1 TR: Albrecht Zsófia, Kiss Letta, Untener Lili

Habucsek László vezetőedző, Radics László erőnléti edző, Gaál Krisztina és Felföldi Anna edzők

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában