2021.05.08. 08:54
Tavaszi menők rangadója
A Kisvárda II. dobogós csapatot fogad, a Sényő kiesőjelölt gárdához utazik.
Schmidt Péterékre (j) sem vár könnyű mérkőzés
Forrás: KM-archív/Sipeki Péter
Fotó: Sipeki Péter
Rangadóra készül a Kisvárda II. A szabolcsi együttes négymeccses veretlenségi, hármas győzelmi szériában fogadja szombaton a második helyen álló BVSC-Zuglót. A fővárosiak remek tavaszt produkálnak, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet megszorongatni őket, áprilisban például Diósgyőrben kikaptak, a DVSC II.-vel pedig döntetlent játszottak. Hat vereségük közül egyikért épp a várdaiak a felelősek, akik október 25-én 2–1-re nyertek idegenben.
– Ha csak a tavaszi eredményeket nézzük, akkor az ellenfelünk listavezető, és minimális esélye még mindig megvan az első hely megszerzésére – mondta Kocsis János, a Kisvárda II. trénere.
– Mindenképpen lehet erőt meríteni abból, hogy idegenben sikerült győznünk. A mi stílusunk annyira nem fekszik a BVSC játékosainak. A hazai meccsen is a tőlünk eddig látott erényeket szeretnénk felvonultatni, és azokat előtérbe helyezni, amivel többek lehetünk. Tavasszal második helyen állunk a pontszámokat tekintve, számunkra ez rangadóval ér fel, nem is lehet kérdés, hogy itthon mindenképpen győzni szeretnénk.
Nehéz helyzetben az ellenfél
A Sényő egy vereség és egy döntetlen után a Sajóbábony vendégeként térne vissza a győztes útra. A Borsod megyeiek az utolsó előtti helyen állnak 11 ponttal lemaradva a 15. Tállya mögött. Hozzá kell tenni, a Keleti csoportban a 15. hely is könnyen kiesést érhet, ugyanis a három NB III.-as csoport tizenötödik csapata közül a legrosszabb kiesik, és a Nyugati, valamint a Közép csoportban jobban állnak az együttesek ebben a pozícióban.
– Nincs könnyű helyzetben a hazai csapat, ezért nem is számítunk könnyű mérkőzésre – vezette fel a találkozót Imrő László, a sényői edzőpáros tagja.
– Az őszi meccsből nem szabad kiindulni (hazai pályán 6–2-re nyert a Sényő – a szerk.), mert igen foghíjasan érkezett a Sajóbábony, viszont figyelembe kell venni, hogy azon a mérkőzésen is felállt a csapata nulla kettőről. A héten rendeztük sorainkat, ismét nehéz napok következnek, remélem, jó állapotban leszünk erre a három mérkőzésre. A hátralévő időszakból szeretnénk a lehető legjobban kijönni.
Labdarúgás: NB III.
Keleti csoport, 34. forduló.
Kisvárda II.–BVSC-Zugló
Kisvárda, szombat, 17.30, v.: Kátai (Skover, Elek).
Sajóbábony–Sényő-Carnifex FC
Sajóbábony, vasárnap, 15, v.: Tóth T. (Kovács Z., Kurnika).
További mérkőzések:
DVTK II.–Hatvan, DVSC II.–Tállya, Balassagyarmat–Tiszafüred, Mezőkövesd II.–Cegléd, Tiszakécske–Salgótarján, Jászberény–Füzesgyarmat, Tiszaújváros–Putnok, Gyöngyös–Eger.