2021.05.11. 09:15
Veszélyesebben játszott a Spartacus
A nyíregyháziak célra törő, határozott futballal győzték le a korábbi éllovas Vasast.
Gresó Mátyás remekül futballozott vasárnap
Fotó: Dodó Ferenc
Noha a Vasas a DVSC-t csak egy, a Gyirmótot kettő ponttal előzte meg, két fordulóval az idény vége előtt a bajnoki cím legfőbb várományosának számított, a feljutása pedig biztosnak tűnt. A fővárosiak az utolsó körben hazai pályán játszanak majd a már kevésbé motivált Győr ellen, előtte pedig a sorozatban négy vereségnél járó Nyíregyháza Spartacust kellett volna legyőzniük.
Papíron tehát nem tűnt megoldhatatlannak a feladat, de a nyíregyháziak máshogyan gondolkodtak az esélyekről. A Szpari utoljára játszott a Városi Stadionban a létesítmény felújítása előtt, ezért is szerették volna szépen búcsúztatni azt.
A Vasas meddő mezőnyfölénye
A mérkőzés első percei a Vasas győzelmét vetítették előre, de a vendégek csupán labdabirtoklási fölényben voltak, nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani. Ezzel ellentétben a Spartacus tetszetős kontrákat vezetett, egy ilyen végén Gresó Mátyás szerzett vezetést az övéinek. A folytatásban is hasonló volt a játék képe, és a második félidőre is jutott egy kontragól, amivel a hazai gárda 2–0-ra legyőzte az így harmadik helyre csúszó ellenfelét.
– A Vasas az élvonalba igyekszik, emiatt legalább a döntetlen elérése volt a célja, ennek megfelelően hajtania kellett – értékelt Huszák Géza, a Spartacus megbízott edzője. – Ehhez alakítottuk a játékunkat. Tudtuk, hogy gyors embereik vannak elöl, gondolok itt Balajtira, Radóra, Szatmárira, valamint szélen Szivacskira és Silyére. Olyan játékosok alkotják a csapatukat, akik mögénk tudtak volna kerülni, de jól lezártuk a területeket. Volt a Vasasnak egy-két lehetősége, de a saját csapatunktól se vegyük el azt, hogy mi is alakítottunk ki óriási helyzeteket. Az egyikből gól lett, és azon kívül is volt két-három szituáció, amiből betalálhattunk volna.
Megöltük az ellenfelünk játékát, de talán nem nagyképűség, hogy mi sem fociztunk rosszul, mert a labdát jól birtokoltuk, labdaszerzésből jól jöttünk ki, az akciókban benne volt a nagy lehetőség jó utolsó passz esetén, vagy ha valaki megveri egy az egyben az emberét.
– Az ellenfél kapufáig jutott, máskor Béla védett lábbal, de ha összességében nézzük, talán veszélyesebbek voltunk.
Taktikai csere a végén
A szurkolók értetlenségére adhatott okot, hogy a 58. percben becserélt Yasin Hamed a gólja és jó játéka ellenére sem fejezte be a meccset, a 93. percben lecserélte őt edzője.
– Taktikai csere volt a 93. percben – magyarázta meg a döntést Huszák Géza. – Kettő nulla volt az állás, de nagyon jött előre a Vasas, nem akartam megbontani a középpályát és a hátsó alakzatot. Mondtam is neki, hogy ez a csere nem ellene irányult, nagyon is sokat hozzátett a győzelemhez.
A 7. helyen álló nyíregyháziak tehát szépen búcsúztak a stadiontól és (erre a szezonra) a szurkolóiktól. A csapat vasárnap 17 órától az Ajka vendégeként zárja a bajnokságot.
MK