Kisvárda

2022.03.02. 11:30

Kisvárdán senki nem marad egyedül

A labdarúgóknál és a kézilabdázóknál is fokozottan figyelnek az ukrajnai sportolóik állapotára.

BB, MK

Révész Attila (b) és Ivan Duran, a Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség elnöke hétfőn állapodott meg az adománygyűjtés részleteiről 

Fotó: kisvardafc.hu

Az ukrán háborús helyzet a megyénket, legfőképp a határ közeli településeket, valamint azok sportéletét is komolyan érintette már az elmúlt néhány napban. A kisvárdai sportszervezetek több kihívással is szembesültek múlt csütörtök, azaz az oroszok ukrajnai inváziója óta. 

 

Óriási a nyomás a sportvezetőkön és edzőkön, ugyanis Várdán labdarúgásban és kézilabdában is rengeteg, Ukrajnából származó felnőtt és utánpótlás sportolót, valamint sportszakembert foglalkoztatnak. 

 

A Várda Labdarúgó Akadémián és a Kisvárda Master Goodnál hozzávetőlegesen nyolcvan ukrajnai sportoló éli mindennapjait, ráadásul az egyesületnek partnerakadémiája is van Munkácson, ezért Révész Attila sportigazgató, akadémia igazgató a háború első napjától nagy felelősséget vállal abban, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtse meg a klubnál foglalkoztatottak számára. 

 

Hálásak a szülők 

 

– Csütörtökön kitört a háború, reggel mentem ki Ukrajnába, már akkor szembesültem a háborús helyzettel – mondta el lapunknak Révész Attila. 

– Onnantól kezdve nagyon nehéz időszakot élünk. Két csapatunk Törökországban edzőtáborozott azon a héten, ráadásul pénteken az orosz Krasznodarral játszottunk. A csapatunkban több ukrán játékos is volt, de nem történt semmi különös: a sporton keresztül nem ellenségeskedünk senkivel. Úgy éreztük az edzőtáborról hazajövőkön, hogy nagyon erős kohéziót eredményezett ez a helyzet. 

 

– Még inkább csapattá váltak, ebben a helyzetben mindenki együttérzéssel fogadja és támogatja a játékostársakat. Ugyanakkor nagyon sokan nehezen kezelik a helyzetet, mert a szülővárosukban háború van, s veszteségeik is vannak. A szüleik folyamatosan érdeklődnek, ugyanakkor hálát adnak az égnek, hogy a gyermekük nálunk van. Nyugodtan konstatálják, hogy korábban elengedték hozzánk a gyereküket, aki most biztonságban lehet itt. 

 

Ukrajnában ragadt játékos 

 

A sportigazgató és kollégái közbenjárására több mint hatvan labdarúgó és hozzátartozója elhelyezését oldották meg az elmúlt napokban. Kisvárdán nemcsak fizikailag nyújtanak biztonságot a sportolóknak, hanem a mentális egészségükre is fokozottan figyelnek. 


– Van egy bizottságunk, amely figyeli a játékosok viselkedését. A kollégiumban a nevelőknek most sokkal nagyobb a felelősségük, a klub saját csapatpszichológusa is folyamatosan segítségünkre van, rá nagy feladat hárul. Az edzők tudtára adtuk, hogy ebben az időszakban másfajta módszerekkel kell közelíteni, megtalálni a közös hangot. Az iskolából az első alkalommal jött a segítségnyújtás, tőlük is minden támogatást megkapunk. Azt gondolom, a lehető legtöbbet ki tudjuk hozni a lehetőségeinkből – tette hozzá a sportigazgató. 

 

A felnőttcsapat szombaton a Zalaegerszeggel találkozott, a kezdőben kapott helyet és remekül teljesített három, Ukrajnában született labdarúgó, Hej Viktor, Bohdan Melnik és Anton Kravcsenko is. Nem tarthatott viszont a csapattal a 18 éves Nikita Honcsar, akinek múlt héten haza kellett utaznia ügyintézés miatt, azonban már nem tudott visszajönni Magyarországra. A sportvezető hozzátette, a játékos jelenleg is a klub felügyelete alatt van Ukrajnában, a szállása és az ellátása is biztosított. Révész Attila hétfőn egyebek mellett Honcsar ügye miatt is járt Ukrajnában, így friss információkkal tudott szolgálni az ottani helyzetről. 

 

– Csütörtökön nagyon nehéz volt a közlekedés, hétfőn azt láttam, hogy sokkal jobban koordinálják – ismertette a határon túli körülményeket Révész Attila. – Néhány nap után „megszokták” a helyzetet, rugalmasan kezelnek problémákat. A városokban tájékoztató pontok vannak, rendőrök irányítanak, akik segítőkészek. Viszont minden határon nagy a tömeg, főleg gyalogosan érkeznek és sajnos azt láttam, hogy sokan jönnek olyan csomaggal, ami azt mutatja, hogy ők végérvényesen berendezkednek nálunk vagy máshol. A határ- közeli állapot elkeserítő. 

 

Költözniük kellett 

 

A háborús helyzet a kisvárdai kézisek életében is gyökeres változást hozott. Hétfő délelőtti edzésüket és a délutáni kondicionális foglalkozásukat még a megszokott helyükön, a kisvárdai sportcsarnokban tartották, kedden azonban már új helyszínen folytatták munkájukat. 

 

– A város vezetése jelezte nekünk, hogy a Magyar Honvédség birtokba veszi a csarnokot, ezért ki kell onnan költöznünk. Nem volt egyszerű megszervezni, hiszen mindössze egy napunk volt a költözésre, de természetesen megértjük, mert ez egy különleges helyzet – tájékoztatta lapunkat Csendes-Major Flóra, a Kisvárda Master Good SE technikai vezetője.

A csapat a keddi edzését már a Szent László Katolikus Gimnáziumban tartotta, ahol egyébként az egyesület rendszeresen rendez utánpótlás-mérkőzéseket.

– Az iskola vezetésével sikerült megegyeznünk, nagyon segítőkészek voltak, így zavartalanul tudunk készülni. A Magyar Kézilabda Szövetség is készséges volt, napokban hitelesítjük a csarnokot, hogy élvonalbeli mérkőzéseket tudjunk rendezni. Eddig minden gördülékenyen működik, de van még feladatunk bőven, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átállás. Fiú és leány utánpótlás csapatiak egyaránt itt fognak versenyezni, de nagy logisztikát igényel, hogy minden mérkőzést el tudjunk helyezni az edzések mellett.

 

A Magyar Kézilabda Szövetség is készséges volt, a napokban hitelesítjük a csarnokot, hogy élvonalbeli mérkőzéseket tudjunk rendezni. Eddig minden gördülékenyen működik, de van még feladatunk bőven, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átállás. 

 

A kisvárdai utánpótlásban öt kárpátaljai lány játszik, őket nagyon érzékenyen érintette a háború kitörése. A kezdeti bizonytalanság után már mindannyian fel tudták venni a kapcsolatot az otthoniakkal. 

 

Folyamatosan telefonközelben 

 

– Határon túli játékosaink a sportszállóban laknak kollégiumi rendszerben. Általában havonta egy alkalommal, mérkőzésektől függően akár kéthetente is hazalátogattak. Ez most alapjaiban változott meg, a szülők is kérték, de mi is úgy gondoljuk, hogy ebben a helyzetben biztonságosabb itt nekik. Mindenben támogatjuk őket, sokat beszélgetünk velük. Az első napokban nagyon meg voltak ijedve, próbáltuk nyugtatni őket. Van olyan gyerekünk, akinek már átjöttek a szülei, egy másiknak az édesanyja a Németországban dolgozó édesapjához költözött. 

 

– De nálunk van egy kislány, akinek az édesanyja Huszton alpolgármester, neki most ott kell helytállnia, édesapja ukrán, őt bármikor elvihetik katonának. Most az a legfontosabb, hogy ők biztonságban legyenek és tudjanak a hozzátartozóikról, ezért megengedtük nekik, hogy edzésre is hozzák a telefonjukat. Mindkét csapatunkban kiváló sportemberi magatartásról tettek tanúbizonyságot ezek a lányok, mert a hétvégi mérkőzésen félre tudták tenni a hazájukban történt szörnyűséget. A csapat és a klub is mélyen együtt érez velük, mivel egytől egyig van kiért aggódniuk – mondta Dévényi János, a Kisvárda Master Good SE utánpótlás szakágvezetője.
 

Kárpátaljai labdarúgóknak segítenek

 

A kisvárdai klub felvette a kapcsolatot a Kárpátaljai Labdarúgó-szövetséggel (KLSZ), valamint a Kárpátaljai Sportoló és Labdarúgó Tehetséggondozó Központ Jótékonysági Alapítvány illetékeseivel, hogy segítséget nyújtsanak a kárpátaljai labdarúgóknak. A kezdeményezéshez a kisvárdaiak kérésére csatlakozott a Hivatásos Labdarúgók Szervezete is. 


– Rengeteg sportoló munka nélkül maradt, sajnos halálos eset is van már a futballisták társadalmában (a Karpati Lviv 21 éves játékosa a Kijev közeli harcokban vesztette életét – a szerk.), illetve sokaknak be kell vonulni. Próbáljuk támogatni őket a magunk módján. A kinti partnereink bizottságot hoznak létre, amely a támogatások transzparens hátterét biztosítja, hogy az adományok elosztása megfelelő helyekre érjen célba. Egy operatív csoport és a kárpátaljai szövetség fogja ellenőrizni és megvizsgálni a várhatóan nagy számban beérkező igényeket, illetve a megítélt támogatásokat a megfelelő helyre eljuttatni. A Kisvárda FC és a HLSZ pedig a Magyarországról érkező támogatási igényeket fogja begyűjteni, és a megfelelő helyre továbbítani – idézi Révész Attilát a klub honlapja.

 
Az adományokat a Labdarúgósegély Alapítvány 10918001-00000097-70570001 számú bankszámlájára lehet eljuttatni, az utalás közleményében kérik feltüntetni: „Segítség háborúban érintett labdarúgóknak”. Adományvonalként pedig a +3612376050-es telefonszámot lehet hívni, ide várják azok jelentkezését, akik rászorulnak a segítségre. 


A Kisvárdáról érkező tárgyi adományokat a Várkerti Stadionban található szurkolói shopba hétköznaponként 9 és 16 óra között lehet eljuttatni, illetve az adományozási szándékot a [email protected] e-mail-címen is lehet jelezni. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában