Kisvárda Master Good

2022.07.04. 10:08

A román klub szerint a Kisvárda szabálytalanul igazolta le Kovacicot

Az ausztriai felkészülési meccs mellett egy furcsa ügyről szólt a várdaiak hétvégéje.

MK

Dominik Kovacic (b) Forrás Zoltán klubmenedzsertől vette át a kisvárdai mezét

Fotó: kisvardafc.hu

A múlt csütörtök óta külföldön edzőtáborozó Kisvárda Master Good szombaton lejátszotta első ausztriai – összességében a második – felkészülési mérkőzését. Mint ismert, a várdaiak az NB I. ezüstérmeseként az Európa Konferencia Liga selejtezőjében is megméretik magukat kevesebb mint egy hónap múlva, ennek megfelelően már az előkészületi meccseken is rangos ellenfelekkel találkoznak. 

Vb-döntős kapus ellen 

Az első ilyen rivális a Hajduk Split volt. A jó nevű horvát klub valamivel gyengébb összeállításban állt ki, mint a szombatit egy nappal megelőző meccsére, így is ott volt a kezdőben Lovrencsics Gergő és a 2018-as vb-döntőn védő Danijel Subasic. A szabolcsiaknál Milos Vranjanin mutatkozott be, majd csereként beállt egy másik új igazolás, Széles Imre. 

A magyar együttes remekül kezdett, az első fél órában többször is hárítania kellett a horvát kapusnak, valamint egyszer a léc segítette ki, a helyzetek mellett azonban a gól is megszületett Jasmin Mesanovic révén. A második játékrészben egyenlített a Hajduk, a hajrában pedig Artem Odincov fogott meg egy tizenegyest, így alakult ki az igazságos döntetlen. 

Pikáns meccs lehet 

A Kisvárda nem csak a mérkőzés miatt került be a hétvégi hírekbe. A klub még pénteken jelentette be, hogy szerződtette a 28 éves belső védőt, Dominik Kovacicot. A bejelentésben az áll, hogy a horvát játékos szerződése június utolsó napján járt le a FC Universitatea Craiova 1948 csapatánál. A románok ezzel szemben szombaton kiadtak egy közleményt, miszerint feljelentik a Kisvárdát a FIFA-nál, ugyanis szerintük Kovacic szerződése 2024. június 30-ig szól a klubnál. A kisvárdai egyesület vasárnapi lapzártánkig nyilvánosan nem reagált a vádakra. 

Külön pikantériája az ügynek, hogy a két csapat hétfőn egymással játszik felkészülési mérkőzést.

Felkészülési mérkőzés 

Kisvárda Master Good–Hajduk Split (horvát) 1–1 (1–0) 

Kisvárda: Odincov – Peteleu (Hej, 69.), Kravcsenko (Széles, a szünetben), Vranjanin (Szőr, 69.), Leoni – Melnik (Lucas, a szünetben), Karabeljov (Szimovics, 69.) – Navrátil (Asani, a szünetben), Makowski (Ötvös, a szünetben), Camaj (Nagy M. K., 69.) – Mesanovic (Czérna, 80.). Vezetőedző: Török László. Gól: Mesanovic (30.), illetve Kacaniklic (50.). 
A jegyzőkönyv forrása: kisvardafc.hu 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában