Kisvárda Master Good

2022.08.14. 19:55

Érett a vereség, majd jött Mesanovic

A Puskás Akadémia szinte egész mérkőzésen vezetett a Várkerti Stadionban, de a Kisvárda kitartó próbálkozása pontot eredményezett a hazaiaknak.

Jasmin Mesanovic (középen) a 87. percben egyenlített

Fotós: KOVACS PETER

Az volt a kérdés vasárnap, hogy a Molde elleni bravúrgyőzelem okozta fáradtság, vagy az Európa Konferencia Liga-mérkőzésen szerzett lendület lesz-e a nagyobb. Nos, az már a Puskás Akadémia elleni találkozó előtt biztos volt, hogy Török László vezetőedző négy helyen változtat a csapatán. A védelemben sérülések miatt nem volt sok variációs lehetőség, előrébb már máshogy nézett ki az együttes, ám a norvégoknak két gólt lőtt Jasir Asani a kezdőben maradt.

Ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk, a Várda nem feltétlen kivédekezni akarta az összecsapást, hanem a játékot irányítva, több gólt szerezve megnyerni. Ennek megfelelően az első percekben szinte csak a hazaiaknál volt a labda, Tóth Balázsnak Dominik Kovacic közeli lövésénél nagy bravúrt kellett bemutatnia a negyedik percben, nem sokkal később pedig Ötvös Bence szabadrúgását hárította.

Igen ám, de rangadókon nem fér bele a hiba, márpedig a másik oldalon Hindrich Ottó szerencsétlenül ért hozzá a felcsútiak első próbálkozásához, ami így be is pottyant a kapuba (0–1). Több se kellett a vendéggárdának, berendezkedett kontrákra, így a szabolcsiak hiába birtokolták többet a labdát, többnyire csak passzolgatni tudták azt, ha mégis eljutottak lövésig, Tóth magabiztosan védett.

A vendégek ellentámadásaiban viszont volt a veszély, a 41. percben például Hindrich még védte Sahab Zahedi ziccerét, a kipattanónál viszont tehetetlen volt, a szerencsének köszönhető, hogy Alexandru Baluta közelről a lécre bombázott. Ez megzavarta a Kisvárdát, jól jött a hazaiaknak a szünet.

A második félidőt veszélyesebben kezdte a Várda, de hol Tóth védett, hol a szerencse segítette ki a Puskás Akadémiát, egy alkalommal például úgy pattant a labda, hogy Mario Ilievszki egy méterről nem tudta kapuba fejelni a labdát. Folyamatosan álltak be azok a játékosok, akik segíthetik a támadásokat, így egy időben egyszerre volt pályán Mario Ilievszki és Jasmin Mesanovic, de bemutatkozott a néhány napja szerződtetett Vida Kristopher is.

Harcolt a Kisvárda, de úgy tűnt, a fáradtság miatt nem elég pontos a csapat ahhoz, hogy egyenlítsen. A tizenegyedik hazai szöglet aztán mégis meghozta a gólt, Mesanovic fejese még a győzelemre is visszahozta a reményt (1–1). Ment is előre a hazai gárda, de újabb nagy helyzetet már nem tudott kialakítani, így meg kellett elégednie azzal, hogy az eddigi legerősebb hazai ellenfelével szemben is megőrizte veretlenségét a bajnokságban.

Labdarúgás: NB I., 3. forduló
Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia 1–1 (0–1)
Várkerti Stadion, 2217 néző, v.: Pintér (Szert, Huszár).
Kisvárda: Hindrich – Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni – Karabeljov, Ötvös (Melnik, 73.) – Navrátil (Mesanovic, 57.), Makowski (Vida, 57.), Asani – Ilievszki (Camaj, 73.). Vezetőedző: Török László.
Puskás Akadémia: Tóth – Mezgrani, Batik, Spandler, Stronati – Baluta (Favorov, 80.), Van Nieff, Corbu (Bakti, 90.) – Kiss (Major, 80.), Zahedi (Pulijc, 59.), Komáromi. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
Gól: Mesanovic (87.), illetve Van Nieff (13.).
Gólleírás
13. perc: Van Nieff 22 méterről, középről lőtt, Hindrich hozzáért a labdához, ám felpattant róla és a kapuba hullott, 0–1.
87. perc: Asani jobb oldali szögletét Mesanovic 5 méterről, balról fejelte kapura, Stronati a gólvonalról nem tudott menteni, 1–1.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!