Labdarúgás, NB III.

2022.08.01. 12:10

Felemásra sikerült a rajt

Abov Avetiszjan a negyedik gól szerzője fogadja társai gratulációját

Fotó: kisvardaifc.hu/Ombódi Tamás

Az időjárás nem fogadta kegyeibe az NB III. nyitófordulójában pályára lépő csapatokat. Szombaton az eredetileg kiírt időponthoz képest 25 perc késéssel és a stadionban feszült egymásnak a Kisvárda II. és az Eger. A csapat otthonául szolgáló pálya ugyanis a nagy eső miatt alkalmatlanná vált a játékra, ez azonban nem zavarta meg Kocsis János együttesét és 4-0-ra legyőzte a hevesieket.

A vendégek és a játékvezető is úgy állt hozzá, ha egy mód van rá, mindenképpen játsszuk le a mérkőzést, így némi csúszással de pályára tudtunk lépni. Ez nem jelentett egyik gárdának sem problémát, már a bemelegítést is a stadionban végeztük – mondta el lapunk érdeklődésére Kocsis János, majd rátért a találkozóra. – Fontos volt, hogy a meccsen korán vezetéshez jutottunk, majd nem sokkal később megrúgtuk a második gólunkat is, amely megnyugtatta a társaságot. Ezután mezőnyben kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, mert biztos vezetésünk tudatába kicsit visszább vetünk, az Eger pedig több kockázatot vállat. Igazi nagy helyzeteink azonban csak nekünk voltak, kapusunknak nem volt igazán komoly védeni valója, egy-két beívelésre kellett csak kimozdulni. A hetvenedik percben aztán egy pontrúgást követően ismét betaláltunk, amellyel végleg lezártuk a találkozót.

A Kisvárdával ellentétben a Sényőnek nem sikerült jó rajtot vennie, a Fiumei Viktor, Imrő László edzette gárda hazai pályán 3-0-ra maradt alul vasárnap a Putnokkal szemben.

– Jól kezdtük a mérkőzést, kiegyenlített mezőnyjáték folyt, de megvoltak a helyzeteink, amelyeket nem tudtunk kihasználni. Aztán kaptunk egy gyermeteg gólt, egy szabadrúgást követően a sorfalon megpattanó labda csapta be a már elmozduló kapusunkat – tekintett vissza Fiumei Viktor, a sényői edződuó egyik tagja. – Ez természetesen megfogta csapatot, utána hiába szaladtunk az eredmény után, nem sikerült egalizálnunk. Sajnos ebből nem jöttünk ki jól, főleg a második félidőben, rendezetlenek és fegyelmezetlenek voltunk. Aztán kaptuk a következőt, amely után sajnos lélekben fel is adtuk a találkozót – zárta Fiumei Viktor.

A visszavágásra vasárnap nyílik lehetősége Kapacina Kevinéknek, akkor fordított felállásban, a Magyar Kupa főtábla első fordulójában mérkőznek meg a borsodiakkal. Addig azonban szerdán még Balmazújvárosban a Karcag ellen kell domborítaniuk bajnoki mérkőzésen, ugyanekkor a Kisváda II. a Pénzügyőrt fogadja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában