Szpari

2022.08.17. 20:28

Gólparádéval támadt fel a Spartacus - Fotók!

A Nyíregyháza Spartacus az első három fordulóban egyszer sem talált be, a negyedik játéknapon négy gólt szerezve győzte le az idáig veretlen Soroksárt.

Novák Csanád két gólt szerzett

Fotós: Pusztai Sándor

A negyedik fordulóig pont és gól nélkül állt Nyíregyháza Spartacus edzőváltás után fogadta az idáig veretlen Soroksárt: a menesztett Feczkó Tamás helyett a szakmai igazgató, Huszák Géza készítette fel a csapatot. A Szpari kezdetektől nagy lendülettel támadott, a korábban kevesebb lehetőséget kapott Gresó Mátyás kifejezetten nagy kedvvel futballozott. A nyíregyháziak korán előnybe kerültek, majd a következő percekben valamivel többet volt a labda a vendégeknél, a Spartacus továbbra is veszélyes volt a kapura. Még az első félidőben meg is született az újabb hazai találat. Kovács Marcellnek volt köszönhető, hogy a szünetben „csak” két góllal vezettek a nyírségiek.

Fordulás után Novák Csanád növelte az előnyt, ám ekkor sem dőlt még el a meccs, mert a Soroksár egy védelmi hibát kihasználva szinte azonnal szépített és ez lendületet adott a vendégeknek, több próbálkozásuk volt a hátrány csökkentésére. A mérkőzés utolsó harmadában újra uralta a játékot a Spartacus, Adamcsek Máté gyönyörű góllal eldöntötte a meccset, melynek végkimenetelét már nem befolyásolta Lovrencsics Balázs hajrában szerzett találata.

Labdarúgás: NB II., 4. forduló
Nyíregyháza Spartacus–Soroksár 4–2 (2–0)
Sényő, 500 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Nagy Viktor, Szabó Dániel)
Nyíregyháza: Fejér – Baki, Papucsek, Gengeliczki – Farkas B. (Pataki, 63.), Csősz, Márkus (Sigér Á., 76.), Deutsch (Szokol, 63.) – Gresó (Jánvári, 63.), Adamcsek (Oláh B., 89.), Novák Cs. Vezetőedző: Huszák Géza.
Soroksár: Kovács M. – Nagy O. (Króner, 76.), Kékesi, Ikonomou, Ternován (Vági, 76.) – Haris, Hudák (Varga S., 88.) – Lisztes, Lőrinczy, Hajdú R. (Korozmán, 76.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter.
Gól: Novák (10., 48.), Baki (32.), Adamcsek (82.), illetve Lisztes (51.), Lovrencsics B. (90+1.).
Gólleírás
10. perc: Gresó lövését blokkolta a védelem, a kipattanót Farkas gyűjtötte be a jobb oldalvonal közelében, onnan középre ívelt, s Novák a védőjét megelőzve 4 méterről a kapu bal oldalába fejelt, 1–0.
32. perc: Gresó az alapvonal elől, jobbról élesen adott be, Baki középen, 5 méterről a kapu bal oldalába fejelt, 2–0.
48. perc: Adamcsek lövését védte Kovács, a kipattanót Novák találta meg, a támadó 12 méterről a földre lőtt, a labda a kapuson átpattanva nagy ívben a kapu közepébe hullott, 3–0.
51. perc: Papucsek pontatlanul hátra passzolt labdájára Lisztes csapott le, kicselezte a messzire kifutott Fejért és 16 méterről az üres kapu felé gurított, próbálkozása a bal oldali kapufa érintésével jutott a kapuba, 3–1.
82. perc: Adamcsek az alapvonaltól másfél méterre, balról a kapu bal oldalába bombázta szabadrúgását, 4–1.
90+1. perc: Lovrencsics 14 méterről, kissé jobbról Fejér felett a kapu közepébe emelte a labdát, 4–2.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!