Kisvárda Master Good

2022.08.10. 09:46

Külföldről szerződtetett magyar játékost a Kisvárda

Vida Kristopher 11 éven át volt légiós, legutóbb Lengyelországban futballozott.

Vida Kristopher 11 év után futballozik újra magyar klubban

Forrás: klub

Jelentős tapasztalattal rendelkező, a magyar élvonalban mégis újonc futballistát szerződtettünk – írja a labdarúgó NB I.-ben és az Európa Konferencia Ligában szereplő Kisvárda Master Good hivatalos honlapja.

A szabolcsiak új játékosa, Vida Kristopher a lengyel Piast Gliwice csapatától érkezett.

A támadó középpályást 2019-ben Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a válogatott keretébe, ám mérkőzésen nem lépett pályára.

Vida utánpótláskorú játékosként a Goldball ’94, a Vasas, az akkori Videoton és a Bp. Honvéd-MFA színeiben pallérozódott, majd 2011-ben, 16 évesen kezdődött meg a külföldi karrierje, amely egészen idáig tartott. A játékos a holland Twentéhez került elsőként, onnan az ugyancsak holland De Graafschaphoz igazolt, majd a Dunaszerdahelyi AC futballistája volt négy éven át. A szlovák bajnokságból kiemelkedett, többször választották be az idény legjobb csapatába, vagy éppen klubjában lett házi gólkirály és az év játékosa. A DAC színeiben négy év alatt 124 tétmeccsen 32 gólt szerzett.

A 27 éves játékos az elmúlt két és fél évben a Piast Gliwicét erősítette.

Vida Kristopher a 10-es mezben futballozik majd Kisvárdán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában