Labdarúgás NB III

2022.08.18. 11:51

NBIII-as csapataink újoncok ellen folytatják

A Kisvárda tartalékcsapata idénybeli első idegenbeli meccsére készül.

A Kisvárda tartalékcsapata Hatvanban javítana

Fotó: kisvardafc.hu/Ombódi Tamás

A negyedszer is hazai pályán játszó Kisvárda II. szerdán elszenvedte idénybeli első vereségét, a Putnok távozott a Várkerti sporttelepről három ponttal (1-2). Az együttes edzője, Kocsi János elmondta, hogy annak ellenére szenvedtek vereséget, hogy az előzőmeccshez képest, mind csapat szinten, mind egyénileg jobb teljesítményt nyújtottak, a kapu előtt azonban határozatlanok voltak. Nincs azonban megállás, vasárnap Hatvanban újabb megméretés vár a rétköziek tartalékcsapatára.
– Mivel most jutottak fel, ezért az előző szezonban nem találkoztunk velük, így kicsit az ismeretlenbe utazunk. Eddigi produkciójuk alapján eléggé kétarcú csapat benyomását keltik. Megpróbáljuk feltérképezni őket és ennek megfelelően készülünk fel a tőlünk telhető legjobban. Egy vereség után bízom benne, hogy sikerül javítanunk. Hogy ez egy, esetleg három pontot jelent, majd, az a kapu előtti határozottságunkon fog múlni – mondta Kocsis János.
A Sényő-Carnifex FC megtörve eddigi nyeretlen szériáját, fordulatos mérkőzésen hozta el a három pontot Jászberényből (2-3).

– Jól kezdtük a mérkőzést, mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést, ez azonban nem vetette vissza csapatot, sorba alakítottuk ki a helyzeteket, érezni lehetett, hogy érik a gól. Sikerült is egyenlíteni, majd jókor jött a második találat is. Aztán belealudtunk kicsit a meccsbe, amelyet ki is használt ellenfelünk. Majd Kapacina Valer vezérletével, Ignécz Martin fejesével megszereztük a győztes gólt is. Fontos három pontot szereztünk, mindenki átérezte a jelentőségét és hozzátette azt az egyéni pluszt, amely a sikerhez kellett  – tekintett vissza a sényői edzőpáros egyik tagja, Fiumei Viktor.
A Sényő a remekül rajtoló újonc Körösladányt fogadja vasárnap.
– Jászberényi sikerünknek csak akkor lesz értéke, ha vasárnap is begyűjtjük a három pontot. Tiszteletre méltó ellenfelünk eddigi eredményei, ennek ellenére bízom az újabb sikerben – zárta Fiumei Viktor.

Keleti csoport, 5. forduló, vasárnap.
Sényő-Carnifex FC-Körösladány, Sényő, 17.30. Hatva-Kisvárda II., Hatvan, 17.30.
További mérkőzések
DVTK II.-BVSC-Zugló, DVSC II.-Eger (mindkettő11), Vasas-Hajdúszoboszló (12), Békéscsaba II.-Tiszaújváros (13), Tiszafüred-DEAC, Füzesgyarmat-Pénzügyőr, Karcag-Jászberény, Putnok-BKV Előre (mind 17.30)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában