Megyei foci

2022.12.02. 10:44

Amire csak a Mátészalka volt képes

A nyáron újjáalakult szatmársági csapat az Újpestet is vendégül látta a Magyar Kupában, a Nyír-Wetland megyei I. osztályban pedig szép győzelmi sorozatot épített.

Gergely Mátéék vezettek az Újpest elleni kupameccsen

Fotó: Pusztai Sándor

A Nyír-Wetland megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság első félévének kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy visszapillantónkban már a negyedik helyezett csapatnál tartunk, ám ez a gárda is hajszállal maradt el attól, hogy élen zárja az őszt.

Mint ismert, a Mátészalka nyáron kinevezte edzőjének az Ibrányból érkezett Kiss Tamást és a játékoskeret is alaposan kicserélődött. A gárda első ránézésre sem nézett ki rosszul, a kérdés inkább az volt, mikorra áll össze az együttes. Nos, a szalkaiak október 1-jén szenvedtek vereséget utoljára, onnantól kezdve kilencmeccses pozitív szériát építettek a téli szünetig.

– Amikor nyáron Mátészalkára érkeztem, az volt számomra a legfontosabb, hogy megpróbáljak minél rövidebb idő alatt ütőképes csapatot összerakni – emlékezett vissza Kiss Tamás. – Számítottunk arra, hogy kicsit több idő lesz az összekovácsolódás, hiszen 8-9 új játékos érkezett. A szezon eleje felemásan sikerült, de ez talán a szép kupasorozatunknak is betudható, ennek részeként az élvonalban szereplő Újpestet fogadhattuk, ami nagy élményként szolgált az egész városnak.

– A szezon második fele nagyon jól sikerült, igazán összeállt a csapat, kilencből nyolc mérkőzést megnyertünk, illetve Nagyecseden döntetlent értünk el. Több jó meccsünk is volt, a nyírbátori három nullás győzelmünket mondanám a legjobbnak. Második legkevesebb gólt kaptuk, és egyik csapat sem mondhatja el, hogy zsinórban hét meccset megnyert. Kicsit csalódottak vagyunk, hogy egy gólon múlt a dobogó, hiszen ugyanoly pontszámmal és gólkülönbséggel végeztünk, mint a Kemecse, ám nekünk kevesebb a szerzett találatunk – tette hozzá az edző.

A szalkaiak idényéből még bármilyen eredmény alakulhat. Az ő malmukra hajthatja a vizet, hogy az előttük álló csapatok közül a Kállósemjénnel és a Kemecsével, valamint a csupán két ponttal lemaradó Szpari II.-vel is hazai pályán játszhatnak tavasszal.

– Pozitívan értékelem az első félévet és van még előttünk 15 forduló, hogy még szebb szezont teljesítsünk. Célunk, hogy erősítsünk a csapaton télen, de ez ilyenkor nagyon nehéz feladat. Szeretnénk tavasszal is az élcsapatok közé tartozni és megszerezni valamelyik dobogós helyet – zárta szavait Kiss Tamás.

Szalkai számok
Őszi végeredmény
4. hely 15 10 2 3 26-10 32
Hazai pályán
3. hely 8 7 1 - 19-5 22
Vendégként
6. hely 7 3 1 3 7-5 10
Házi góllövőlista. 5 gólos: Lyáh Artúr. 4 gólos: Magyari Máté, Szokolai Márk. 3 gólos: Bodó László, Drabik Milán. 2 gólos: Gergely Máté. 1 gólos: Budaházi Levente, Huszti Péter, Sárosi Máté, Szántó Zoltán. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában