Szpari

2023.02.03. 12:23

„A győzelem nagyon jót tett a játékosok lelkének és önbizalmának”

A labdarúgó NB II.-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus az első tavaszi győzelem után a Siófok ellen is sikerre tör.

Szokol Zsolték győzelem után készülhettek a folytatásra

Fotó: Unger Tamás

A Nyíregyháza Spartacus futballistái és a szakmai stáb jó hangulatban készülhetett a bajnoki folytatásra, hiszen az első tavaszi fordulóban, múlt vasárnap nagy skalpot gyűjtött a csapat. Mint ismert, a Szpari a Haladás vendégeként lépett pályára, már az első félidőben megszerezte a vezetést, a későbbiekben pedig túlélt néhány nehéz szituációt, de összességében magabiztosan nyert Szombathelyen.

A piros-kékek ezen a vasárnapon az új hazai pályán, Balmazújvárosban fogadják a Siófokot. A nyíregyháziak egyértelműen azzal a szándékkal játszanak, hogy folytassák a feljebb kapaszkodást a tabellán.

– A szombathelyi győzelem nagyon jót tett a játékosok lelkének és önbizalmának – mondta el lapunknak Visinka Ede, a Spartacus vezetőedzője. – Jó hangulatban dolgoztunk. Két-három meghatározó játékos kisebb sérüléssel küzd, de bízom benne, hogy rendben lesznek vasárnapra. Motivált a csapat, ha az előbb említett labdarúgók mégsem bevethetőek, akkor is vannak olyanok, akik betöltsék a szerepüket. Mindenképp nyerni szeretnénk, érzik a játékosok is, hogy akkor lesz igazán értéke a múlt heti győzelemnek.

 A Siófok az előző fordulóban a Csákvárt győzte le 2–0-ra. A Balaton-parti együttes a 13. pozícióból várja a vasárnapi találkozót, csupán egy ponttal áll jobban, mint a közvetlen rivális Szpari.

– Siófokon Dragan Vukmir érkezésével új vezetőedző irányít, így más stílusban játszik a csapat – mutatta be Visinka az ellenfelet. – Célratörő, direkt futballt játszó csapat, amelyik a pálya minden területén agresszívan letámadja az ellenfelét. Simán megnyerték az első tavaszi meccsüket, nem lesz könnyű ez az összecsapás, de érzem a csapatunkban az erőt.

Mivel az ideiglenes hazai pálya az eddigieknél távolabb lesz tavasszal, a Spartacus vezetése azzal igyekszik megkönnyíteni a szurkolók utazását, hogy ingyenes buszt indít Balmazújvárosba. A klub tájékoztatása szerint vasárnap 12 óra 15 perckor lesz indulás a Városi Stadion parkolójából.

Labdarúgás: NB II., 22. forduló
Nyíregyháza Spartacus–Siófok, Balmazújváros, vasárnap, 14 óra.
További mérkőzések: Dorog–MTK, Békéscsaba–Gyirmót, Budafok–Kazincbarcika, Mosonmagyaróvár–Pécs, Kozármisleny–Ajka, Csákvár–Soroksár, ETO FC Győr–Haladás (mind 14), Szeged–Szentlőrinc (15), DVTK–Tiszakécske (hétfő, 19).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában