2023.05.17. 16:47
Aranycsapat-relikviák Mátészalkán
„Arany pillanatok” címmel nyílt meg az Aranycsapat ereklyéinek kiállítása Mátészalkán.

Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója, Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója és Torma Tamás, Mátészalka alpolgármestere
Fotó: Sipeki Péter
A világ számos nagyvárosa után május 17-től Mátészalkán is megtekinthető az Aranycsapat kiállítás. A tárlatot, amely az „Arany pillanatok” nevet kapta a Puskás Intézet hívta életre azzal a céllal, hogy a magyar futball, illetve az Aranycsapat történelmének relikviáit, kupáit, érmeit, emléktárgyait összegyűjtse, rendszerezze és bemutassa a labdarúgás kedvelőinek. A kiállítás hivatalos megnyitóját szerdán délelőtt tartották a Szatmári Múzeumban.
A jövő generációjához szólnak
– Hálásak vagyunk azért, hogy ez a kiállítás ide érkezhetett Mátészalkára – kezdte felvezetőjét Torma Tamás alpolgármester, aki egyben a Mátészalkai MTK sportegyesület elnöke is. – A jövő generációja számára ez a tárlat igazi példaértékkel szolgál, nem véletlen, hogy elsősorban a gyermekeket szeretnénk megszólítani vele. A helyi utánpótlás-csapatok kiváló eredményeket értek el ebben az idényben, erre pedig a jövőben is lehet alapozni.
Az „Arany pillanatok” című vándorkiállítás igazi ritkaságokat mutat be, hiszen az egykori kiváló labdarúgók hagyatékának legkülönlegesebb darabjait is tartalmazza.
– Természetesen mátészalkai kötődése is van az Aranycsapatnak, hiszen annak idején a Puskás Ferenc fémjelezte keret felkészülési mérkőzést játszott a megyei válogatottal, melynek a helyi illetékességű Szép Ferenc is a tagja volt – folytatta Torma Tamás.
A világnak nincs olyan szeglete, ahol ne ismernék Puskás Ferenc nevét. Az Aranycsapat futballistái pedig nem egyszerűen csak sztárok, hanem egyéniségek, példaképek voltak, akik játékukkal iskolát teremtettek. A kiállítás hiteles és átélhető képet ad a régmúlt nagyjainak személyes világáról.
Szeretettel hozták el a tárlatot
– Éppen ma hetven éve annak, hogy a magyar labdarúgó válogatott megnyerte az Európa Kupát, ami lényegében az Európa-bajnokság elődjének volt tekinthető – folytatta a tárlat megnyitásának felvezetését Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója. – 1953-ban, Rómában Hidegkúti, majd Puskás két góljával 3–0-ra múlták felül Olaszország legjobbjait, minek után Szepesi György ráaggatta az Aranycsapat elnevezést az akkori válogatottra. Arra a csapatra, amely még nagyon sok kiemelkedő eredményre lett volna hivatott, amennyiben az akkori politikai beállítottság nem vitte volna a játékosok nagy részét külföldre. Amiket itt láthatunk, azok ezen sportolók személyes tárgyai, relikviái, megtekinthető többek között az olimpiai arany és a világbajnoki ezüstérem is, valamint a mai szemmel nézve igencsak érdekes cipők és labdák. Nagy szeretettel hoztuk el ezt a tárlatot Mátészalkára, reméljük, hogy az elkövetkezendő egy hónapban minél többen megcsodálják majd.