2023.10.24. 11:04
A saját játékukat játszották
Első hazai bajnokiját is megnyerte a Fatum-Nyíregyháza.
Ivana Jeremics (kékben) is beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Fotó: Gazdag Mihaly
A Diósgyőrt fogadta a női röplabda Extraliga második fordulójában a Nyíregyháza, amely az előzetes várakozásoknak megfelelően magabiztos, 3:0-s sikert aratott a bajnokság újonca ellen.
A Fatum akarata érvényesült
– Örülök, hogy így alakult ez a mérkőzés – kezdte értékelését lapunk megkeresésére Tomás Varga, a Fatum vezetőedzője. – Tudtuk, hogy a Diósgyőrnek nincs vesztenivalója, ebből adódóan pedig lelkesen fognak röplabdázni. Azt kértem a meccs előtt a játékosaimtól, hogy ne engedjük azt meg nekik, hogy lendületbe kerüljenek, próbáljuk minél hamarabb rájuk erőltetni a saját akaratunkat. Ezt pedig sikerült a meccs elejétől egészen a végégig betartani. Koncentráltan kezdtük az összecsapást, hamar el tudtunk lépni, ez nagyon fontos volt, mivel így megteremtettük annak a lehetőségét, hogy azok a játékosok is pályára léphessenek, akik eddig kevesebb időt tölthettek a parketten.
Mint ismert, az elmúlt bő két hétben már a negyedik tétmérkőzését abszolválta a szabolcsi csapat, amely kétszer a CEV-Kupában, kétszer pedig a bajnokságban volt érdekelt.
– Az elmúlt időszakot tekintve eléggé sűrűn jönnek egymásután a meccsek, így még nem engedhettük meg azt magunknak, hogy egy jó nagyot pihenjünk – folytatta a tréner. – Általában egyetlen nap regenerációt követően már százszázalékon kell pörögnünk, mivel jön a következő kihívás. Legközelebb szombaton lépünk pályára, így most sem fogunk tudni teljesen kikapcsolni, bár a helyzet azért most egy fokkal már jobb.
A DVTK ellen is a szerb Nina Kocics volt a csapat legjobbja, aki ezúttal tizenkilenc pontig jutott, 50%-os hatékonysággal.
Hazai pályán folytatják
A Fatum szombaton ugyancsak hazai pályán lesz érdekelt, a bajnoki pontvadászat harmadik fordulójában a Szent Benedek Röplabda Akadémia érkezik a vármegyeszékhelyre.