Nyíregyháza Spartacus

2024.02.12. 13:32

„Azt kérem mindig, hogy győzelemre játsszunk” – Tímár Krisztián

A Szpari jobbnak tűnt ellenfelénél, ám ezúttal nem volt hibátlan a játéka.

Az első félidő végén még a nyíregyháziak örülhettek

Fotó: Földi Imre/Nemzeti Sport

A Csertői Aurél irányításával még veretlen Budapest Honvéd és a hétmeccses győzelmi sorozatot építő Nyíregyháza Spartacus is jó előjelekkel várta a két csapat vasárnapi ütközetét.

A Szpari a listavezető pozíciójának és az eddig látott teljesítményének megfelelő szellemben kezdte a találkozót, az első pillanattól többet birtokolta a labdát, valamint igyekezett helyzetbe kerülni, de a hazaiak stabilan védekeztek.

Az első félidő végén mégis megjött az áttörés, Novák Csanád góljával vezetést szereztek a piros-kékek. Sajnos a nyíregyházi együttes csak azért örülhetett ennek bő tizenöt percig, mert éppen jött a szünet, egyébként nagyjából nettó egy percig tartott az előny, ugyanis a Kispest a fordulást követő 21. másodpercben egyenlített (1–1).

Ezt leszámítva nem igazán veszélyeztettek a fővárosiak, ellenben a vendégekkel, akik mentek előre a győzelemért, ám ezúttal nem volt elég pontos a játékuk. A Spartacusnak be kellett érnie a döntetlennel, így a bámulatos győzelmi széria ugyan megszakadt, a veretlenségi sorozat immáron nyolc mérkőzést számlál.

– Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, a Honvéd stabilan játszik – értékelt Tímár Krisztián, a Szpari vezetőedzője. – Alaposan felkészültünk belőle és vezettünk is, de egy figyelmetlenség után a második félidő elején gólt kaptunk. Végig támadtuk a játékrészt, és kevés ellentámadást engedtünk a fővárosiaknak. Sok helyzetünk volt, sajnos ezeket nem sikerült értékesíteni, de azon dolgozunk, hogy legközelebb három pontot szerezzünk. Azt kérem mindig, hogy győzelemre játsszunk, a kapott gól után rátettünk még egy lapáttal, ám nem tudtuk megszerezni a győztes gólt.

Ezzel szemben a Honvédot irányító Csertői elismerte, csapata sok hibával játszott, így a döntetlennel kihozták a maximumot a meccsből.

A mögöttünk hagyott fordulóban a Nyíregyháza legfőbb üldözői közül a Győr és a Vasas is győzött, így csökkentették hátrányukat a listavezetőhöz képest, a negyedik Szeged kikapott, az ötödik Kozármisleny döntetlent játszott – utóbbi két csapat kiszállni látszik a feljutásért vívott harcból.

Tabella
1. Nyíregyháza 20 14 5 1 45-16 47
2. ETO FC Győr 19 13 2 4 39--23 41
3. Vasas 19 10 6 3 45-20 36
4. Szeged 20 8 10 2 21-15 34
5. Kozármisleny 19 9 5 5 36-24 32
6. Gyirmót 19 7 8 4 27-23 29
7. Kazincbarcika 20 7 8 5 24-21 29
8. Honvéd 20 6 8 6 23-24 26
9. Pécs 20 6 8 6 9-15 26
10. Soroskár 19 6 6 7 19-20 24
11. Csákvár 20 6 6 8 23-28 24
12. Budafok 19 6 4 9 20-26 22
13. Haladás 19 4 9 6 25-30 21
14. BVSC-Zugló 19 5 5 9 14-25 20
15. Ajka 19 5 2 12 15-23 17
16. Siófok 20 4 5 11 19-37 17
17. Tiszakécske 19 3 7 9 18-26 16
18. Mosonmagyaróvár 20 2 4 14 16-42 10

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában