Vízilabda, Aqua SE

2024.02.26. 13:33

Egy hajszál hiányzott a bravúrhoz az AQUA SE U13-as vízipólósainak

Szon.hu

Szombaton Egerben rendezték az Észak-keleti Területi Gyermek III. (U13) vízilabda bajnokság felső házas csapatainak mérkőzéseit. Az AQUA SE Nyíregyháza ezúttal a PannErgy-MVLC-Miskolc és a Cívis Póló VSE ellen mérte össze tudását. A mérleg: egy vereség - a jó játék ellenére a miskolciak ellen, és egy biztos győzelem a debreceniek ellen.
- Első mérkőzésünket az egyik favorit ellen játszottuk. Tudtuk, hogy a Miskolc jelenleg jobb csapat, ennek megfelelően fegyelmezett védekezést, pontos játékot akartunk megvalósítani, a centerjátékunkra és a megúszásokra építve. A kezdeti megilletődöttség után kétgólos hátrányt ledolgozva 5-4-nél átvettük a vezetést, és egészen az utolsó negyed elejéig az ellenfélnek kellett kapaszkodnia a fej-fej melletti küzdelemben az egyenlítésért. 10-10 után a döntő helyzetekben számunkra rémálommá vált a büntetődobás, 4-ből 3-at hagytunk ki (a meccsen összesen 8-ból 5-öt!), míg az ellenfél két akciógóllal és egy büntetővel eldöntötte a mérkőzést. Nagy lehetőséget szalasztottunk el!  Sokat nem lehetett bánkódni, 1 óra pihenővel ismét vízbe kellett ugranunk. A Debrecen ellen második meccsünket játszottuk, míg ők az elsőt. Ez látszott is a kezdésen. Kellett néhány perc mire újra felvettük a ritmust. Pillanatok alatt 2-0-ra, 3-1-re vezetett az ellenfél, amit szívós játékkal sikerül még a negyed végére kiegyenlíteni (3-3). Sokáig felváltva estek a gólok, de a lélektani előny többnyire nálunk volt, vagyis mi vezettünk. Az utolsó negyedben kiválóan védekeztünk és akció gólokkal elléptünk a debreceniektől 10-7, ekkor lehetett érezni, hogy eldőlt a mérkőzés. Két újabb gólunkkal 12-7, végül ez maradt a végeredmény, mert – hogy kövessük a nap mintáját – az utolsó pillanatokban újabb büntetőt hibáztunk. Ezzel a győzelemmel sikerült feledtetnünk a két héttel ezelőtti fájó döntetlent. 
Két szoros, és jó színvonalú összecsapást játszottunk, és ha eltekintek a sok kihagyott büntetőtől, azt kell mondanom, hogy az egész csapat nagyszerűen szerepelt. Gratulálok a teljesítményhez! Örülök a jó játéknak, a jó mérkőzésnek, mert népszerűsítik a vízilabda sportot, élvezetes a közönségnek, és a játékosok ezekből tanulnak a legtöbbet. Sok ilyen iramú meccsre van szükségünk. A büntetőkről annyit, hogy ezt is szokni kell. Kiélezett helyzetben, közönség előtt odaállni, és lőni nem ugyanaz, mint edzésen, vagy egy sima mérkőzésen, de ahhoz, hogy ezt is begyakoroljuk, ilyen derbik kellenek. Az alsóházban is érdekelt az Aqua Sportegyesület Nyíregyháza (U13). Vasárnap Budapesten rendezték a középszakasz második fordulóját a Komjádi Béla Uszodában. Az Aqua csapata első meccsen a Zempléni VK, aztán a Kópé-Uvse ellen lépett pályára. Mind a két mérkőzés a nyerhető meccsek közé tartozott, de az első negyedben mintha pályán sem lettek volna a nyíregyházi fiatalok. Azután rendezték a sorokat Urbin Tibor vezette Aqua Se, de az öt gólos hátrányt nem sikerült  behozni a meccs további  részében. Koncentráltság hiánya, taktikai fegyelmezetlenségek sora vezetett a vereséghez. Rövid fej mosás után a második mérkőzésen már sokkal jobb volt a játék  képe, így győzelemnek örülhettünk a Kópé ellen. - értékelt Urbin Tibor vízilabda edző. 

 

Eredmények:
AQUA SE Nyíregyháza –  PannErgy-MVLC-Miskolc     11  –  13  (3-4, 4-3, 3-2, 1-4)
Góllövők: Potor V. 4, Simon L. 2, Koi Sz. 2, Bíró D., Székely L., Kocsis B.
AQUA SE Nyíregyháza –  Cívis Póló VSE     12  –  7  (3-3, 4-3, 1-1, 4-0)
Góllövők: Potor V. 6, Koi Sz. 2, Bíró D., Muri N., Simon L., Székely L.
Alsóház :
Aqua Sportegyesület - Zempléni VK  7-12
Gól : Koncz I. 6, Lucza
Aqua Sportegyesület - Kópé-Uvse 17:6
Gól : Koncz I. 3, Maticsák, Szarka K., Tóth, Valik-Jámbor 2-2, Jakab, Márton, Földi M., Koncz L., Lucza, Danka
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában