50. Fedettpályás Atlétikai Magyar Országos Bajnokság

2024.02.18. 17:48

Két nyíregyházi érem a második napon

Takács Boglárka újabb országos csúcsot döntött meg.

Szon.hu

Takács Bogláka 200-on is megdöntötte az országos csúcsot

Fotó: Árvai Károly

Mint arról már beszámoltunk, az 50. Fedettpályás Atlétikai Magyar Bajnokság első napjának legkiemelkedőbb eredményét Takács Boglárka országos csúcsa jelentette 60 méteren. Nyíregyházi érmeknek is örülhettünk, Boros Bence bajnoki címe mellett Tóth Balázs ezüstérmes lett, míg Vörös Márk és Bakosi Péter harmadik helyen végzett. Nyíregyházi éremmel indult a második nap is, hármasugrásban Nyisztor Petra második lett. Az MTK-s Szabó Beatrix aranyérméhez nem fért kétség, az ezüstéremért azonban Hoffer Krisztinával volt nagy harcban a Nyíregyházi Sportcentrum atlétája. A két versenyző legnagyobb ugrása centire azonos volt, Petra második legnagyobb kísérlete azonban kilenc centiméterrel hosszabb volt, mint vetélytársáé, így az előző évhez hasonlóan ezüstéremmel zárta a viadalt. A nap egyik legnagyobb érdeklődéssel övezett döntőjében, a női 60 méteren Kerekes Gréta legyőzte klubtársát, Kozák Lucát, a harmadikként célba érő Tóth Anna megdöntötte az U23-as országos csúcsot. Takács Boglárka tett arról, hogy ez a nap is róla szóljon, a szombati 60-as országos csúcsa után vasárnap a 200-as nemzeti rekordot adta át a múltnak, második helyen a tehetséges fiatal Sulyán Alexa végzett, aki két korosztályos rekordot (U20, U23) döntött meg. Női magasugrásban, mint ahogy férfi rúdugrásban sem született meglepetés, előbbiben Fekete Fédra, utóbbiban Böndör Márton védte meg magabiztosan bajnoki címét. A nap végére ismét jutott egy nyíregyházi érem, Vörös Márk 3000 méteren ért harmadikként a célba. Látványos váltószámokkal zárult a kétnapos viadal, mind a hölgyeknél, mind az uraknál a tavalyi győztes diadalmaskodott 4x100-on.

Eredmények
Női
hármasugrás: 1. Szabó Beatrix (MTK) 13.00, 2. Nyisztor Petra (NYSC) 12.58, 3. Hoffer Krisztina (TSC-Geotech) 12.58
magasugrás: 1. Fekete Fédra (BHSE) 1.85, 2. Papp Zsófia (BHSE) 1.73, 3. Krizsán Xénia (MTK) 1.65
60 m gát: 1. Kerekes Gréa (DSC-SI) 7.96, 2. Kozák Luca (DSC-SI) 8.01, 3. Tóth Anna (DVTK) 8.05
200 m: 1. Takács Boglárka (BHSE) 23.56, 2. Sulyán Alexa (MATE-GEAC) 23.70, 3. Molnár Janka (TSC-Geotech) 24.32
800 m: 1. Kéri Bianka (SVSE) 2:05.46, 2. Muszil Ágnes (Zalaszám-ZAC) 2:06.59, 3. Dr. Janositz Gréta (BEAC) 2:10.93
3000 m: 1. Böhm Lilla (BHSE) 9:15.54, 2. Horváth Karolina Helga (BEAC) 9:29.73, 3. Szalai Fanni (MAC) 9:34.65
4x100: 1. MATE-GEAC 3:38.85, 2. BHSE 3:45.28, 3. SVSE 3:46.35
Férfi
rúdugrás: 1. Böndör Márton (Győri AC) 5.31, 2. Kéri Tamás (FTC) 5.00, 3. Varga István (MTK) 4.80
távolugrás: 1. Németh Mátyás (KARC) 7.27, 2. Gerics Roland (TSC-Geotech ) 7.20, 3. Pap Kristóf 7.20
60 m gát: 1. Szeles Bálint (EVSI) 7.74, 2. Eszes Dániel (VSD) 7.79, 3. Felber Farkas Ákos (SVSE) 7.91
200 m: 1. Wahl Zoltán (TSC-Geotech) 21.28, 2. Bundscuh Patrik (Vasas) 21.31, 3. Eszes Dánile (VSD) 21.46
800 m: 1. Vindics Balázs (UTE), 1:48.11, 2. Huller Dániel Gellért (VSD) 1:49.74, 3. Kubasi János (SVSE) 1:51.40
3000 m: 1. Palkovics István (KARC) 8:01.55, 2. Karsai Gábor (Békéscsabai AC) 8:10.25, 3. Vörös Márk (NYSC) 8:30.34
4x100: 1. FTC 3:14.49, 2. UTE 3:16.77, 3. A-Plast Ikarus BSE 3:20.86

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában