Heti sportprogram

2024.02.12. 12:08

Sorsdöntő meccsek és rangos atlétikai viadal

Vármegyénk több kiemelt csapata is sorsdöntő mérkőzést játszik az előttünk álló napokban.

A kék mezes nyíregyháziak vesztes helyzetből állnának fel

Fotó: Gazdag Mihaly

A Fatum-Nyíregyháza hátrányból várja a Magyar Kupa-elődöntő békéscsabai visszavágóját. Ivana Jeremicsék legfeljebb egy játszmát veszíthetnek, majd az aranyszettet is meg kell nyerniük ahhoz, hogy fináléba jussanak. Ugyancsak a kupában lesznek érdekeltek NB I.-es futsalgárdáink is. Közülük az A’Studió Futsal Nyíregyházára vár könnyebb feladat a másodosztályú Tiszaföldvár vendégeként, hiszen a Nyírbátor hazai pályán ugyan, de a bajnokságban második helyen álló Berettyóújfaluval csap össze.

Kisvárda női kézilabdázóinak a nemzetközi kupában is megméretett Vác ellen kellene bravúrt elérnie a javításhoz, míg az élvonalban sereghajtó labdarúgók az utolsó előtti helyen álló Mezőkövesddel játszanak ki-ki meccset.

A Nyíregyháza Spartacus győztes sorozata ugyan véget ért, nyolcmeccses veretlenségi szériája életben van. A listavezető pozíció stabilizálásához három pontra van szükség a bukdácsoló Haladás ellen. Remek sorozatban van a Hübner Nyíregyháza BS, amelyre nehéz feladat vár Szigetszentmiklóson, de magabiztosan utazhat a negyedik BKG-hoz.

A labdajátékokon túl egyéni sportág rangos versenyén is szurkolhatunk a héten, szombaton és vasárnap ugyanis Nyíregyházán rendezik meg a legrangosabb fedett pályás hazai versenyt, az országos bajnokságot. 

Heti sportprogram

Szerda
Röplabda. Magyar Kupa, elődöntő, 2. mérkőzés: Swietelsky-Békéscsaba–Fatum-Nyíregyháza, Békéscsaba, 18.
Csütörtök
Kézilabda. Női NB I.: Kisvárda Master Good SE–Praktiket-Vác, Kisvárda, 18.
Péntek
Futsal. Magyar Kupa, 3. forduló: Nyírbátor–Berettyóújfalu, Nyírbátor, 19, Tiszaföldvár–A’Studió Futsal Nyíregyháza, Kunszentmárton, 19.
Szombat
Atlétika. 50. Fedettpályás Magyar Bajnokság, Nyíregyházi Atlétikai Centrum, 10-18.
Labdarúgás. NB I.: Mezőkövesd–Kisvárda Master Good, Mezőkövesd, 15.30.
Vasárnap
Atlétika. 50. Fedettpályás Magyar Bajnokság, Nyíregyházi Atlétikai Centrum, 10-18.
Kosárlabda. NB I./B, Piros csoport: BKG Prima Akadémia–Hübner Nyíregyháza BS, Szigetszentmiklós, 17.
Labdarúgás. NB II.: Nyíregyháza Spartacus–Haladás, Balmazújváros, 14.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában