Kézilabda

2024.03.21. 12:29

Speciális kézilabda verseny Nyíregyházán

Tarnavölgyi Gergely

A Marso TCE nyíregyházi csapata egy korábbi versenyen

Fotó: Marso TCE

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) és a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) országos egyesített kézilabda bajnokságának következő fordulóját március 23-án, szombaton Nyíregyházán rendezik. A speciális versenysorozat lehetőséget biztosít az értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak ahhoz, hogy ép csapattársaikkal együtt, közösen kézilabdázzanak. A nyíregyházi fordulót két helyszínen (a Zrínyi Ilona Gimnázium Tiszavasvári úti sportcsarnokában és a Wesselényi Miklós Technikum Dugonics utcai tornacsarnokában)  rendezik meg. A versenyen 13 csapat vesz részt, jönnek Győrből, Bajáról és Budapestről is, vármegyénket pedig három csapat, két nyíregyházi és egy nyírbátori képviseli majd. A meccsek már délelőtt fél kilenckor megkezdődnek, a hivatalos megnyitót pedig 10 órakor tartják a Tiszavasvári úti sportcsarnokban. A megnyitón részt vesz a Magyar Kézilabda Szövetség parasport albizottságának vezetője, Szappanos István és Máté-Schwarz Gergely, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportigazgatója is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában