Kisvárda hírei

2014.01.03. 10:09

Több mint kétezren szilvesztereztek a kisvárdai sétálóban

Óriási érdeklődés közepette, valamivel több mint kétezer ember együtt „lépett át” az új esztendő kapuján Kisvárdán.

Óriási érdeklődés közepette, valamivel több mint kétezer ember együtt „lépett át” az új esztendő kapuján Kisvárdán.A tavalyi évben felújított sétáló utcában, az impozáns, új polgármesteri hivatal épülete előtt este nyolc órától hajnali két óráig szórakoztak a városi szilveszterezők. A hangulatról Fazekas László gondoskodott.

Éjfél előtt pár perccel a város első embere, Leleszi Tibor szólt az ünneplőkhöz, röviden értékelve a 2013-as és köszöntve a 2014-es esztendőt. Utóbbihoz kívánt szeretetet, békességet és egészséget, hangsúlyozva a város vezetése és a lakosság közötti összefogást és az egy közös cél érdekében való további sikeres együttműködést.

Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke mindenkihez szóló jókívánságai után közösen a jelenlévőkkel számolt vissza, elindítva így Kisvárda első, újévi tűzijátékát.

A szemet gyönyörködtető fényjátékok után, Kisvárda legfrissebb ifjú tehetsége, Tóth Marci lépett a szabadtéri színpadra. A 2013-as televíziós tehetségkutató műsor, az X Faktor legjobb tizenkettő versenyzője közzé bejutott kisvárdai fiú magyar és külföldi dalokkal szórakoztatta a szép számú közönséget, miközben a város vezetése és a polgármesteri hivatal dolgozói egy-egy pohár pezsgővel látták vendégül a szabadtéri szilveszterezőket.

BÉKÉS, BOLDOG, SIKEREKBEN ÉS EGÉSZSÉGBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KISVÁRDA MINDEN LAKÓJÁNAK!

Durucz Gabi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!