Magyarország

2010.10.28. 17:55

Az ELMŰ nem háríthatja át a földkábel többletköltségét

<p>A Legfelsőbb Bíróság az ELMŰ Hálózati Kft. és a Magyar Energia Hivatal (MEH) közötti két közigazgatási perben is úgy döntött, hogy hatályában fenntartja a Fővárosi Ítélőtábla korábban hozott ítéleteit.</p>

A Legfelsőbb Bíróság ezzel a döntésével elfogadta azt a jogi álláspontot, hogy amennyiben egy település rendezési terve (építési szabályzata) írja elő a villamos energia hálózathoz való csatlakozás esetén a földkábel alkalmazását, akkor ennek a többletköltségét a szolgáltató (ELMŰ) nem háríthatja át a kérelmezőre (a rendszerhasználóra). Ez a többletköltség ugyanis nem a kérelmező önálló igényén, hanem a helyi jogszabály kötelező előírásán alapul.

A felperes ELMŰ ugyanakkor ezt a költséget a kérelmezőre hárította volna. A kérelmező panasza alapján eljárt MEH megállapította, hogy ez nem volt jogszerű.

A Legfelsőbb Bíróság a döntését (az alsóbb fokon eljárt bíróságokhoz hasonlóan) a villamos energiára vonatkozó jogszabályoknak, az építési törvény és a helyi önkormányzati törvény rendelkezéseivel együttes, azokkal összhangban álló értelmezése alapján hozta meg.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!