Magyarország

2010.12.17. 09:31

KSH: Nőtt a foglalkoztatottság, és az átlagkereset idén

<p>A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél 2 millió 699 ezer ember dolgozott 2010 első tíz hónapjában, ami 1,3 százalékos növekedést jelent 2009 ugyanezen időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből.</p>

A bruttó átlagkeresetek 2,3, a nettó átlagkeresetek 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset - főképp a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt - 2,8%-kal emelkedett.

A legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásoknál idén január-októberben 1 millió 823 ezren dolgoztak, ami 0,3 %-kal kevesebb, mint 2009 első tíz hónapjában, de májustól a létszám már meghaladta az előző év azonos időszakit. A költségvetési szférában az alkalmazottak létszáma 774 ezer fő volt, ami 3,7%-os növekedést jelentett. Ugyanakkor a közfoglalkoztatás nélkül a létszám 685 ezer, ami 0,3%-kal kevesebb, mint az előző év első tíz hónapjában.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 200 ezer 700 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 204 200, a költségvetési szervezeteknél dolgozóké pedig 196 ezer forint. A bruttó keresetek összességében 2,3%-kal haladták meg az előző évit. Ezen belül a versenyszférában 4,0%-kal nőttek, a költségvetés területén viszont, az alacsony keresetű közfoglalkoztatottak számának emelkedése miatt 1,3%-kal elmaradtak az átlagkeresetek 2009 azonos időszakához képest.

A legjobban fizető gazdasági ágak

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (433 ezer 800 forint), ezt az információ és kommunikáció (370 ezer 100 forint), valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (349 ezer 900 forint) követte. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (122 ezer forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (140 ezer forint) ágakban dolgozók kerestek.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 131 ezer 700 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96 ezer 600, a szellemi foglalkozásúaké 169 ezer) forint volt, ami átlagosan 7,9%-kal magasabb az előző évinél.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!