Magyarország

2012.03.16. 12:42

Kettőspont - Új sorozat a Katona József Színházban

Budapest, 2012. március 16., péntek (MTI) - A fővárosi Katona József Színházban Kettőspont címmel új sorozat indul, amelyen a teátrum egy-egy előadását, illetve az abból választott témát más művészeti ágak segítségével járja körül. A sorozat első estje, A cigányokról, másképp címmel március 29-én látható.

Budapest, 2012. március 16., péntek (MTI) - A fővárosi Katona József Színházban Kettőspont címmel új sorozat indul, amelyen a teátrum egy-egy előadását, illetve az abból választott témát más művészeti ágak segítségével járja körül. A sorozat első estje, A cigányokról, másképp címmel március 29-én látható.

    A Katona József Színház és az AEGON Magyarország együttműködésében induló sorozatot szerkesztő Eszéki Erzsébet koncepciója szerint minden est egyszeri alkalomra készül, nem közönségtalálkozóként, nem is pódiumbeszélgetésként, az előadásokat gondolatébresztő művészeti összjátéknak szánják.

    Minden Kettőspont - AEGON-est más művészeti ágak segítségével közelít az előadásból választott mozzanathoz, azt továbbszövő tánccal, zenével, irodalmi művekkel, akár meglepő módon, újfajta asszociációkkal.

    Az első est nem a Cigányok című előadásról és nem a cigányságról szól, sokkal inkább a szinte mindenki által ismert kiszolgáltatottságról és a sorstalanságról, arról, hogy bármikor adódhat olyan helyzet, amelyben kisebbségben maradunk, kirekesztetté válunk.

    A produkció mottója Rainer Werner Fassbinder filmjének címe: A félelem megeszi a lelket, amelyet azért választott a szerkesztő, mert az alkotás szívszorító módon hozza testközelbe egy bevándorló és egy idősebb német nő szerelmét, szoros összetartozását, valamint azt a dermesztő légkört, a fájdalmas kiközösítést, amely körülveszi őket.

    Az esten Fullajtár Andrea és Lengyel Ferenc lép fel, a közreműködők között van Horváth Mária (ének), továbbá László Attila gitárművész és Lukács Miklós cimbalomművész, a koreográfus Horváth Zsófia, az est házigazdája Lévai Balázs. Az esemény vendége Grecsó Krisztián író, aki Tersánszky Józsi Jenő Cigányok című színdarabját továbbírta, Máté Gábor, az előadás rendezője, Rostás Ottó rendőr zászlós és Rózsa Béla, a Snétberger Zenei Tehetség Központ 16 éves gitáros tanulója.

    Eszéki Erzsébet az MTI-nek arról beszélt, hogy az esten a Cigányok című előadás egyik jelenetéből indulnak ki, amely, mint mondta, azért keltette fel érdeklődését, mert mindannyian kerülhetünk hasonló helyzetbe, és voltunk is már bizonyára kisebbségben. "Az otthontalanságról, gyökértelenségről lesz szó, a konkrét történettől szeretnénk elemelni az est témáját" - mondta, hangsúlyozva, hogy a kör tágítása volt cél.

    Szólt arról, hogy az esten két kortárs irodalmi mű is elhangzik: Tóth Krisztina novellája és Dragomán György írása. Számítanak olyanokra is, akik még nem látták az előadást, hiszen egy önálló produkcióról van szó, amely felkeltheti a nézők érdeklődését a színház produkciója iránt is - mutatott rá. A Cigányok című darabot 2010 őszén mutatta be a Katona József Színház, az előadás Budapesten legközelebb április 28-án látható. 

    Az idei évben hat AEGON-est terveznek, ebben az évadban három produkciót mutatnak be, majd szeptember, október és november végén láthatóak a sorozat következő darabjai. Április 19-én a Gothár Péter rendezte A filozófus című előadás, május 24-én pedig a Zsámbéki Gábor rendezte a Kispolgárok című előadás egy mozzanatát járják körbe a sorozat keretében.

-MTI-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!