Magyarország

2016.01.06. 12:58

KEKKH: az új személyit igénylők 80 százaléka kéri ujjlenyomatának rögzítését

Budapest - Az új személyazonosító igazolványt igénylők 80 százaléka kéri, hogy az okmány tárolóelemében rögzítsék az ujjlenyomatát is - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) elnöke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Ignácz István úgy véli, a roham azt jelzi, hogy az emberek bíznak az új kártyaformájú igazolványban, amely számos új biztonsági elemet tartalmaz a korábbihoz képest.

A KEKKH elnöke elmondta, az első nap, hétfőn csaknem 10 ezren, míg kedden 7 ezernél többen igényeltek új okmányt, míg korábban napi 3-4 ezren kértek személyit.

Közölte, 354 okmányirodát és kormányablakot szerelnek fel kártyaolvasóval, de akár otthonról is lehet majd ügyfélkaput nyitni, ügyeket intézni.

Tájékoztatása szerint az első igénylők január 12-én vehetik kézbe az új személyazonosító okmányaikat.

Jelezte azt is, az új okmányt - amelynek tárolója már a TAJ- és az adószámot is rögzíti - nem csak azok kérhetik, akik igazolványának hamarosan lejár az érvényessége.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!