Magyarország

2018.09.26. 14:58

Átadták a Magyar Kézműves Remek díjakat

Budapest - Átadták a Magyar Kézműves Remek díjakat szerdán az EuroSkills rendezvényen a Hungexpo vásárközpontban Budapesten.

Budapest - Átadták a Magyar Kézműves Remek díjakat szerdán az EuroSkills rendezvényen a Hungexpo vásárközpontban Budapesten.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a díjátadó ünnepségen kiemelte, a hivatásukban elkötelezettek minden évben tudnak újabb dolgokat alkotni, az idén érkezett a legtöbb, 123 pályamű, ebből 47 kapta meg a kézműves remek díjat.

Az MKIK 2002-ben indította el hagyományteremtő céllal a Magyar Kézműves Remek pályázatot a magyar kézműves hagyományok népszerűsítésére.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az eseményen elmondta, hogy a kormány új fejezetet nyitott a gazdaságpolitikában, a gazdasági növekedés eszköz az életminőség növeléséhez.

Kifejtette, az életminőség javulását támogatja a bérek emelkedése is, amelynek növelését a gazdaság szereplői teljesítményük alapján határozzák meg. A kormány azon dolgozik, hogy olyan környezetet teremtsen, amelyben a magyar hozzáadott érték növekedni tud - mondta.

György László hangsúlyozta, a tárca, a kamarával közösen, azon dolgozik, hogy a magyar kézműves remekekből, a magyar kreatív ötletekből innovatív vállalkozások sarjadjanak, termékeik eljussanak a világpiacra is.

A díjazott termékekből az MKIK kiállítást rendezett, amelyen 111-en mutathatják be kézműves remekeiket az EuroSkills alatt, szeptember 26. és 28. között a Hungexpo területén.

Az EuroSkills Budapest 2018 - a szakmák Európa-bajnokságán a kedd esti ünnepélyes megnyitót követően szerdán kezdődtek a rendezvények, versenyek. Az MKIK szervezésében, a rendezvényen 28 országból, 37 szakma 525 versenyzője, és 500 szakértő van jelen.

Az EuroSkills tagországai mellett meghívott vendégként Indiából, Dél-Koreából, Japánból és az Egyesült Arab Emírségekből érkezett 15 versenyző.

A versenyt és a kísérő kiállítást, szakkonferenciát 60 000 négyzetméteren rendezik meg, a programokra 80 000 látogatót várnak, a verseny eredményét szeptember 29-én, szombaton, a zárórendezvényen hirdetik ki.

A magyar csapat versenyzői 26 szakmában indulnak.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!