Nagyvilág

2011.05.06. 21:50

BIN LADEN: A tálibok szerint erőre kapnak az al-Kaida vezérének halála miatt

<p>Új lendületet ad a tálibok szerint az amerikai betolakodók elleni harcuknak Oszama bin Laden halála. Az afganisztáni fanatikus iszlám mozgalom szóvivője, Tarik Gaznival pénteki közleményében azt írta, "az iszlám emirátus" mártírnak tartja az al-Kaida alapítóját. A Talibán most először szólalt meg azóta, hogy amerikai kommandósok hétfő hajnalban Pakisztánban megölték Oszama bin Ladent.</p>

Kedden még idő előttinek nevezték a nyilatkozatot, mert kétségeik voltak afelől, hogy a terroristavezér tényleg meghalt. Most viszont arra figyelmeztették az Afganisztánban katonákkal jelen lévő nyugati országokat, hogy ne "dagonyázzanak" a bin Laden halála után támadt optimizmusukban.

"A szent háború facsemetéje folyamatosan nő, cseperedik és lassan gyümölcsöt is terem, mivel csak vérrel öntözzük" - áll a tálib szóvivő közleményében. Tarik Gaznival azt is írja, hogy egy mártír halála százakat vezet a "mártíromság és az áldozat földjére". Jelenleg mintegy 130 ezer külföldi katona állomásozik Afganisztánban, kétharmaduk amerikai. A tervek szerint a nemzetközi erőket 2014-ben vonják ki a közép-ázsiai országból.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!