Nagyvilág

2018.10.17. 09:33

Párizsban járt az „össz”: márkás nóvumok

Budapest, Párizs - Az autószalonon számtalan újdonságot lepleztek le a francia fővárosban.

Budapest, Párizs - Az autószalonon számtalan újdonságot lepleztek le a francia fővárosban.

Bő két hete, október 2-án nyitotta meg kapuit a sajtó előtt a Párizsi Autószalon, ahol idén több mint 250 kiállító volt jelen: autó- és motorgyártók, számos mobilitási szolgáltató és szoftverfejlesztő reprezentálta magát a vasárnap véget ért rendezvényen. Csokorba gyűjtöttünk néhány újdonságot a kiállítók népes táborából.

A Skoda Vision RS modelljét a vállalat a következő generációs Skoda Rapid előhírnökeként mutatta be. Az autó 7,1 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, a 13 kWh-s akkumulátor tisztán elektromos üzemmódban 70 kilométeres hatótávolságot biztosít.

Új generáció

A csehek kínálatában az első plug-in hibrid modell a Superb lesz, azt követi a Rapid, azután pedig a teljesen elektromos Citigo modell.

A Citroen C5 Aircross modelljének plug-in hibrid változata is bemutatkozott az idei szalonon. Noha Kínában több mint egy éve kapható a modell hagyományos változata, Európában a rendezvény után bocsátják piacra.

A plug-in hibrid változat 50 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik.

A Mercedes Benz a párizsi rendezvényen mutatta be a B-osztályának legújabb generációját, amin alapos formaterv-változtatásokat hajtott végre. A modell 2005-ös megjelenése óta tavaly jelentősen visszaesett a B-osztály értékesítése, így abban bíznak, hogy az új generáció megjelenése lendületet ad a márkának.

Az autószalon egyik újdonsága a BMW 3-as sorozatának legújabb változata: hetedik generációját dobta piacra a szedánnak, amely formájával, agilis kezelésével, üzemanyag-hatékonyságával és a korszerű berendezéseivel számos újítást hozott. A 3-as sorozat Európában és az Egyesült Államokban is márciustól jelenik meg.

Negyven darab készült

A VW csoporthoz tartozó szuperluxus autógyártó, a Bugatti jelenleg a Chiron számos változatát gyártja és a Párizsi Autószalonon leplezte le a Divo névre keresztelt modelljét. A Bugatti legújabb csúcsmodellje közúti használatra alkalmas, de inkább versenypályára készült: képes elérni a 380 km/h sebességet. A gyártását 40 darabra korlátozták.

LTL

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!