2021.05.12. 08:42
Drámai felfedezés: 26 év után tudta meg, hogy a szülei elrabolták
Huszonhat évesen fenekestül felfordult annak a nőnek az élete, aki ekkor tudta meg: azok az emberek, akiket a szüleinek hitt, elrabolták.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Elképzelni is nehéz, milyen lehet, ha valaki 26 évesen szembesül azzal a ténnyel: egész addigi élete hazugság. Egy amerikai nő TikTok-videóban beszélt arról: fiatal felnőttként közölték vele:
csecsemőként elrabolták
Mondanunk sem kell, a felvételt több mint félmilliószor látták a közösségi oldalon.
„Huszonhat éves lehettem, végre jól éreztem magam, épp készültem megházasodni és volt két gyermekem” – kezdte történetét az örökbefogadott nő, aki úgy döntött: ideje, hogy kiderítse, kik a biológiai szülei. Valamiért arra gondolt, ennek a legjobb módja, ha a bűnügyi nyilvántartásban néz utána a szülőanyjának.
@thebeardedmomhow I learned I had been kidnapped #storytime #realshit #thisismylife #nomoreshame #kidnapped #survivor #fyppppppppppppppppppppppp♬ original sound – bearded mom
1980 óta kereste a rendőrség
„Felhívtam a szülővárosom seriffhivatalát, megadtam minden információt, amim volt, a seriff pedig rendkívüli módon elkezdett érdeklődni, ki vagyok én, és egy pár perc múlva azt kérte, hogy üljek le, mert mondandója van.
Leültem, ő pedig elmondta, hogy az anyámról nincsenek információi, de engem eltűntként tartanak nyilván. Eltűntként, 1980 óta.”
Ez – mondanunk sem kell – anno igencsak lesokkolta a ma már 42 éves asszonyt, aki később 15 rövid videóban számolt be részletesen a történetéről.
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
Ezekben elmesélte: jóval bonyolultabb a történet, mint azzal elsőre szembesült. Kiderült, hogy a biológiai anyja nyakig benne volt a bűntényben: a babát ugyanis nem ellopták tőle, hanem eladta. Csakhogy ezt később nem merte bevallani a családjának, így a nagymama már gyermekrablást jelentett a hatóságoknál, a biológiai anya pedig hallgatott – számolt be a történtekről a Mirror alapján a Bors.
Borítókép: illusztráció
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét