Bulvár-celeb

2021.05.13. 05:50

Újabb játszótér pedofiloknak: jön a gyerek-Instagram

Rengetegen tiltakoznak Mark Zuckerbergék új közösségi oldala ellen. A megfogalmazott félelmek nem épp alaptalanok

Márciusban érkeztek az első hírek arról, hogy Mark Zuckerberg csapata új közösségi oldalt tervez indítani – olyat, amit valójában senki sem kért, cserébe már most rengetegen tiltakoznak ellene. Az Instagram For Kids pontosan az lenne, amit a neve is mutat: egy képmegosztó felület kifejezetten kiskorúaknak. 44 amerikai államügyész már levélben kérte a Facebook-vezért, hogy álljon el a terveitől, ő azonban hajthatatlan – írja a Guardian cikke nyomán a Bors.

A legtöbb gyerek így is rabja a közösségi oldalaknak
Fotó: Shutterstock

 

Noha az új oldal kifejezetten reklámmentes lenne a gyermekek védelmében, azt már nem tudják garantálni, hogy a tartalmakba bújtatva ne legyenek olyan termékelhelyezések, amik befolyásolhatják majd a kisgyerekeket – de ez bőven a legkisebb gond.

A gyerekek ugyanis így is egyre hamarabb vállnak a közösségi oldalak függőivé – hiszen a „felnőtt” oldalakra is tudnak regisztrálni a legkisebbek is, elég, ha 13 év felettinek hazudják magukat

– és egyre fiatalabb korban teszik ki magukat az online zaklatásoknak, a hamis képek hatásainak (önbizalomhiány, testképzavar). Emellett sajnos azzal is kell számolni, hogy egy kifejezetten kiskorúakat megcélzó közösségi oldal milyen veszélyeket rejt, ha a szexuális ragadozók jelentette fenyegetést is számba vesszük –

egy ilyen site gyorsan a pedofilok vadászterévé válhat.

Persze az érem másik oldala – mint a Facebook képviselői magyarázzák – hogy a gyerekek így egy kifejezetten nekik szánt, ellenőrzött környezetben lehetnek, ahonnan sokkal könnyebb lesz kiszűrni a nem odavaló elemeket.

A gyerek-Insta ellen számos gyermekvédelmi szervezet nyílt levélben tiltakozott.

Ezek is érdekelhetik