Bulvár-celeb

2024.01.23. 06:30

Talpig sminkben ment barátnője helyett vizsgázni az álruhás gavallér (videó)

Azt hitte, mindenkit át tud verni – nem jött be.

MW

Illusztráció: Shutterstock

Nem mindennapi esetről számolt be az Oddity Central, ugyanis rajtakaptak egy indiai férfit, amint rúzst, sminket és női ruhát viselve próbált a barátnője helyett vizsgázni egy pandzsábi egyetemen. A férfi az álruha mellett hamis dokumentumokkal próbált bejutni a vizsgaközpontba. Tettét azzal indokolta, hogy így akart segíteni a  barátnőjén, aki a vizsgán egyszer már megbukott.

A technikát nem tudta átverni

A Fazilkából származó Angrez Singh néven azonosított fiatalember január 7-én jelent meg a vizsgaközpontban tetől talpig női öltözetben, vörös karperecekkel, bindivel és rúzzsal, valamint a Paramjit Kaur nevére kiállított dokumentumokkal.

Az álruhája talán megtévesztette a személyzetet, a biometrikus szkennereket azonban nem tudta becsapni, mert az adatbázisban szereplő kép nem egyezett az élővel.

Az elmaszkírozott férfit végül hazaküldték, és feljelentették. De a barátnő, Paramjit sem ússza meg az ügyet, hiszen ő is benne volt az átverésben. A lebukás után Angrez Singh fotói bejárták a közösségi médiát. Romantikus gesztusa nagy derültséget okozott a felhasználókban – írja cikkében a Mandiner.hu.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!