Utazna?

2022.10.16. 15:45

Fedezze fel Gdańskot, a színes, nyüzsgő lengyel kikötővárost!

A Pomerániai Vajdaság székhelye Lengyelország hatodik legnagyobb városa, egyben legfontosabb kikötője, Gdańsk. Ismerje meg ezt a gyönyörű várost, amely felejthetetlen élményeket kínál a látogatóknak!

Cselényi Daniella

Forrás: Shutterstock

Gdańskban sétálva valódi időutazáson vehetünk részt. Az utcák, terek, épületek mind mesélnek a város történelméről, amely igen összetett. Gdańsk állt német, lengyel és porosz fennhatóság alatt, de volt autonóm városállam is. 1945 óta tartozik végleg Lengyelországhoz. 

Történelmének jelentős része a Német Lovagrend (Teuton Lovagrend) uralma, ennek emlékét mind Gdańskban, mind a közeli kisvárosokban gyönyörű épületek – templomok, kastélyok – őrzik.

Színes házak között

Gdańsk történelmi óvárosának nagy része a második világháborúban elpusztult, a területet az 1950-es, 1960-as években építették újjá eredeti, főleg 17. századbeli stílusban. Egyik legszebb része az úgynevezett Hosszú utca (Ulica Długa) és a Hosszú Piac (Długi Targ) környéke. Ezt a városrészt Királyi útnak is nevezik, mert itt vonult végig a lengyel király, amikor Gdańskba látogatott a város kereskedelméből származó adóbevételért. A sétálóutcát az Aranykapu és a Zöldkapu határolja. 

Gdansk-old,City-long,Market,Street
Színes házak Gdańsk belvárosában
Forrás: Shutterstock

A macskaköves utcákon egymást érik a kézműves termékeket, borostyánból készült ékszereket kínáló üzletek, galériák, kávézók, éttermek. Amerre a szem ellát, magas és keskeny házakat látni, rózsaszín, zöld, kék és sárga színekben, mintha csak egy holland kisvárosban járna az ember. A holland stílus olyan híres építészeknek köszönhető, mint például a flamand származású Abraham van den Blocke, akinek nevéhez számos épület terve fűződik Gdańskban. 

Gdansk,,Poland,-,09.18.2022:,Ulica,Dluga,Is,A,Main,Street
A Királyi úton egymást érik az éttermek, kávézók
Forrás: Shutterstock

Ezek egyike a Hosszú utcában található Neptun-szökőkút, a manierista-rokokó remekmű, amely a város egyik nevezetessége. A tenger istenének, Neptunnak a szobra Peter Husen munkája, a kutat 1633. október 9-én avatták fel. Azzal a házzal szemben helyezték el, amelyben gdański látogatása idején a lengyel király megszállt, így az ablakon kinézve láthatta, ahogy a mitológiai isten is fejet hajt előtte. 

Neptune's,Fountain,,A,Famous,Historical,Landmark,And,Colorful,Gothic,Houses
A Neptun-szökőkút a város egyik legszebb látnivalója
Forrás: Shutterstock

A szökőkúthoz több legenda is fűződik. Az egyik szerint az emberek aranypénzt dobáltak a kútba, Neptun pedig hálából aranylikőrré változtatta a vizét. Csakhogy a kocsmárosok rendre elhordták onnan az italt, egy embert kivéve, akit az isten azzal jutalmazott meg, hogy a hordóiban lévő tiszta szeszt édes likőrré változtatta, míg a kútból ismét víz folyt. Egy másik történet szerint egy férfi aranyérmét dobott a kútba, amit Neptun a szigonyával aranypelyhekké változtatott, ezek kerültek a híres lengyel likőrbe, a Danziger Goldwasserbe is (Danzig Gdańsk korábbi neve). 

A jellegzetes ízű, gyógynövényekből készült likőrt érdemes megkóstolni, ha Gdańskban járunk, szinte minden étterem kínálatában megtalálható.

Venice,,Italy,-,September,2019.,Bottle,Of,Liqueur,Goldwasser,70cl,
Édes íze miatt a Goldwassert a helyiek étkezés után fogyasztják
Forrás: Shutterstock

A Neptun-szökőkút mögött található az Aranyház, amelynek arany és fehér homlokzata kitűnik az épületek közül. A házat a 17. század elején Gdańsk polgármestere, Jan Speyman építtette, az épületet szintén Abraham van den Blocke tervezte.

Gdansk,,Poland,-,September,2015:,Ornamental,Facade,Of,The,Golden
Az Aranyház díszes homlokzata messziről észrevehető
Forrás: Shutterstock

Szűz Mária-templom – a világ legnagyobb gótikus téglatemploma

Gdańsk egyik nevezetessége a Szűz Mária-templom, amely képes egyszerre 25 ezer embert befogadni. A templomba hét kapun keresztül lehet bejutni. Hossza 105,5 méter, kereszthajója 66 méter hosszú. 82 méteres templomtornyába 409 lépcső vezet fel, érdemes felsétálni, mert a kilátóból gyönyörű panoráma tárul elénk.

A bazilika alapkövét 1343. március 25-én tették le, az utolsó téglát pedig 1502. július 28-án helyezték el, így az építése csaknem 160 évig tartott.

Cityscape,Aerial,View,On,The,Old,Town,With,Saint,Marys
A Szűz Mária-templom a világ legnagyobb téglából épült bazilikája
Forrás: Shutterstock

A templom súlyosan megsérült a második világháborúban. Fából készült tetőszerkezete leégett, a boltozatok, ablakok megsemmisültek. Számos, az épületben lévő műalkotást a közeli falvakba menekítettek a Vörös Hadsereg elől, ezek nagy része mára visszakerült eredeti helyére. A templomot 1946-ban elkezdték felújítani, 1955. november 17-én szentelték újjá. Gótikus, reneszánsz és barokk festményeknek, szobroknak, oltároknak ad otthont.

A templom boltozatán gyönyörű csillag- és gyémánt motívumok láthatók 
(A szerző felvétele)
 

Mindig is fontos szerepet töltött be Gdańsk kulturális és szellemi életében. Érdekesség, hogy egyes kutatók szerint még Johann Sebastian Bach is jelentkezett ide karmesternek.

A templomban található a világ legnagyobb fából készült asztronómiai órája, amelyet Hans Düringer épített 1464–1470 között. 

Astronomical,Clock,In,The,St.,Mary's,Church,(basilica,Of,The
A turisták körében népszerű látványosság az asztronómiai óra
Forrás: Shutterstock

A 14 méter magas órán Ádám és Éva harangoznak, és mindennap déli 12 órakor egy körmenetben a háromkirályok, az apostolok és a halál jelenik meg.

Ezeket a lengyel ételeket érdemes megkóstolni!

Heringsaláta

Gdańskban a tenger közelsége miatt érthetően sok halat fogyasztanak. A heringet ecetes salátában krumplival, hagymával és tejföllel összekeverve előételként is kínálják.

Herrings,With,Yogurt,And,Apple.,Herrings,With,The,Addition,Of
Forrás: Shutterstock

Zsurek, a savanyú leves

A rozscipóban tálalt levest sokféleképpen készítik. A zöldségek mellett kolbász, tojás és pirított szalonna kerül bele.

Traditional,Polish,Flour,Soup,Or,Zurek,Soup.polish,Cuisine
Forrás: Shutterstock

Pierogi: az egyik legismertebb lengyel étel 

Klasszikus lengyel tésztaétel, sós és édes változatban is készítik. Hússal, sajttal, gombával, spenóttal vagy éppen gyümölcsökkel töltik meg.

Traditional,Polish,Pierogi,With,Crispy,Bacon,And,Onion
Forrás: Shutterstock

Séta a kikötőben

A sétálóutcából a Zöldkapun keresztül a Motlawa folyó partjára érkezünk. Érdemes hosszabb időt eltölteni a kikötőben, beszívni a friss levegőt, nézni a hajókat, inni egy forró teát valamelyik kávézó teraszán. Gdańsk minden városrésze újabb és újabb élményeket kínál, a rakpart azonban kihagyhatatlan.

Itt található a vízi kereskedelem egyik fontos jelképe, a Zuraw, Európa legnagyobb és legrégebbi kikötői daruja. 1442 és 1444 között épült, a hajók rakományának be- és kirakodására használták. A Vörös Hadsereg 1945-ben felgyújtotta, az 1950-es évek végén építették újjá.

Famous,Historic,Medieval,Port,Crane,(?uraw,/,Krantor),-,One
A rakparti sétány és a híres gdanski daru, a Zuraw 
Forrás: Shutterstock

A folyón lévő híd időnként felnyílik, hogy átengedje a hajókat a vízen, amikor pedig leengedik, hömpölyög rajta a tömeg. Gyönyörű fotókat lehet készíteni innen, miközben kényelmesen átsétálunk a túlpartra.  

Green,Bridge,,Gdansk,Poland,-,January,4,,2022:,View,Of
Esti fényekben a gyalogos híd a Motlawa folyón
Forrás: Shutterstock

A borostyán városa

Gdańsk belvárosában lépten-nyomon belebotlik az ember olyan üzletekbe, ahol borostyánból készült ajándéktárgyakat, ékszereket kínálnak. Nem véletlenül. 

Gdańskot a borostyán fővárosaként is emlegetik, a világon található borostyán nagy részének lelőhelye ugyanis a Balti-tenger mentén van. Évszázadok óta készítenek itt ékszereket, díszeket, edényeket, különböző tárgyakat. Érdemes ellátogatni a Borostyán Múzeumba, (Muzeum Bursztynu) ahol megismerhetjük, hogyan nyerik ki a borostyánt, hogyan munkálják meg, és borostyánból készült különlegességeket is megcsodálhatunk.

Modern épület ad otthont a borostyánból készült kincseknek Gdańskban 
(A szerző felvétele)
 

Ha pedig szívesen vinnénk haza szuvenírt, a múzeumboltban lehetőségünk nyílik vásárolni is ezekből. 

Különleges ékszereket is bemutatnak a múzeumban
(A szerző felvétele)
 

Shakespeare nyomában

Kicsit távolodva a sétálóutcától, egy grandiózus fekete kőépület a következő bakancslistás látnivaló. Ez a különleges, modern épület a Gdanski Shakespeare Színház (Gdański Teatr Szekspirowski), mely az egykori Vívóiskola helyén épült. A középkori Gdańskban a Vívóiskola vívógyakorlatok és párbajok, állatviadalok és színházi előadások helyszíne volt – itt léptek fel akkoriban a városba érkező angol vándorszínészek, akik Shakespeare-drámákat adtak elő.

A színház épülete kívülről a gótikus téglatemplomokat idézi 
Forrás: Gdański Shakespeare Színház

A modern kori színház építésére 2004-ben írtak ki nemzetközi építészeti pályázatot, melyet az olasz Renato Rizzi nyert el. Az építési projekt vezető alakja Jerzy Limon professzor, a Gdański Shakespeare Fesztivál alapítója volt. Renato Rizzi Limon kutatásait alapul véve tervezte meg a színházat, mely egyesíti a korabeli színházak elemeit a modern technológiával. Különlegességei a nyitható tető és a fából készült belső részek.

Gdansk,,Poland,-,18,September,,2015:,Interior,Of,Shakespeare,Theater.
A színház belseje fából készült, akár hatszáz néző befogadására is alkalmas
Forrás: Shutterstock

Az intézmény 2014 szeptemberében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ma pedig – csakúgy, mint korábban az elődje – nemzetközi színházi társulatok otthona, világszínvonalú előadásokkal, koncertekkel, nemzetközi fesztiválokkal vonzza a színház szerelmeseit.

Partnerek: Lengyel Gótikus Várak Közösségének Szövetsége (Association of Communes ‘Polish Gothic Castles’), Pomerániai Turisztikai Szövetség (Pomorskie Tourist Board), Varmia-mazúriai Turisztikai Szervezet (Varmian-Masurian Regional Tourism Organization). 

A cikk az Újságírói tanulmányút a lengyel–magyar turisztikai útvonalak mentén című projekt keretében készült a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet társfinanszírozásával. A cikk kizárólag a szerző álláspontját fejezi ki, nem a Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet hivatalos álláspontja.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!