Járvány

2021.03.25. 10:10

Útjára indult Japánban az olimpiai láng

Csütörtökön útjára indult Fukusimában az olimpiai láng, mely 121 nap után érkezik majd meg a tokiói Olimpiai Stadionba a nyári játékok megnyitó ünnepségére.

Naraha, 2021. március 25. A japán nõi labdarúgó-válogatott egyik tagja meggyújtja a 2020-as tokiói nyári olimpia fáklyáját az ötkarikás játékok fáklyaváltójának kezdetén a Fukusima prefektúrában fekvõ Narahában 2021. március 25-én. A fáklyaváltó 121 nap alatt érinti az ország mind a 47 prefektúráját. A koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re halasztott ötkarikás játékokat a tervek szerint 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik. MTI/EPA/Reuters/Kim Kjung Hun

Forrás: MTI / EPA / Reuters

Fotó: Kim Kjung Hun

A lángváltó a fukusimai atomerőmű közelében található labdarúgó edzőközpontból rajtolt el, s a fáklyával először a japán női futballválogatott tagjai futottak, legelsőként is Ivasimizu Azusa, aki a tragédia évében, 2011-ben világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel. Az északkeleti városban volt Japán történetének legnagyobb nukleáris balesete, amikor egy földrengést követő cunami következtében megrongálódott az erőmű három reaktora. A tragédiában 18 ezer ember hunyt el és a régióban azóta sem tért vissza az élet a korábbi kerékvágásba.

A fukusimai rajton, illetve a teljes váltó során az eredeti tervek szerint óriási tömeg gyűlt volna össze az utcákon, ám a koronavírus-járvány miatt ezt a szervezők megtiltották, s arra kérték az érdeklődőket, hogy lehetőleg otthonukból, online kövessék az eseményeket. Ugyanakkor az utcákat nem zárták le, kevesen csütörtökön is voltak az utak mentén, viszont az érdeklődők maszkot viseltek és tartották egymástól a biztonságos távolságot, illetve nem üdvözölték hangosan a lángot.

„Az elmúlt egy évben az egész világ nagyon nehéz időszakot élt át, de eközben őriztük az olimpiai lángot csendesen, de erőteljesen”

– mondta a rajt előtti, szűk körben rendezett, a nyilvánosság elől elzárt ceremónián Hasimoto Szejko, a szervezőbizottság vezetője.

„A láng várt erre a pillanatra, mint a cseresznyevirágrügyek, hogy kinyílhassanak.”

Az olimpiai láng az ország mind a 47 prefektúrájába eljut a következő négy hónapban, és útja során mintegy tízezer futó viszi majd. A szervezők viszont fenntartják a jogot arra, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a váltófutás bizonyos szakaszait menet közben töröljék, illetve zárt körűvé tegyék, hogy azon csak a lánggal futók vehessenek részt.

A tavalyról idénre halasztott tokiói olimpiát – amelynek az elnevezése változatlanul Tokió 2020 – a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik meg.

Forrás: MTI

Borítókép: A japán női labdarúgó-válogatott egyik tagja meggyújtja a 2020-as tokiói nyári olimpia fáklyáját az ötkarikás játékok fáklyaváltójának kezdetén a Fukusima prefektúrában fekvő Narahában, 2021. március 25-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában