Budapest is társszervező

2021.04.23. 16:00

Bilbao helyett Sevilla lesz a spanyol házigazdája a nyári labdarúgó Európa-bajnokságnak

Bilbao helyett Sevilla lesz a spanyolországi házigazdája a nyári labdarúgó Európa-bajnokságnak – amelynek Budapest egyik társrendezője -, a Dublinba tervezett mérkőzéseket pedig Szentpéterváron játsszák.

Zbigniew Boniek, a lengyel szövetség elnöke, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja pénteken megerősítette, hogy a Bilbaóba tervezett meccseket Sevillában rendezik, és azt is elmondta, hogy

a dublini csoportmérkőzések helyszíne Szentpétervár lesz.

Az ír fővárosnak ugyanazért kell lemondania a rendezésről, mint Bilbaónak, ugyanis a világjárvány miatt nem tudta garantálni a szurkolók beengedését a stadionba. Az orosz város így már hét Európa-bajnoki találkozónak ad otthont.

Az európai szövetség (UEFA) bejelentése szerint a Dublinba tervezett nyolcaddöntőt a Wembley Stadionban játsszák, amely az elődöntőknek és a döntőnek is otthont ad.

A harmadik város München volt, amelynek veszélybe került a házigazda szerepe, de mivel a német szövetség végül legalább 14 500 szurkoló beengedését garantálta, a 75 ezres Allianz Arena bennmaradt a torna helyszínei között az UEFA végrehajtó bizottságának pénteki döntése értelmében. A magyar válogatott a világbajnok franciák mellett az Eb-címvédő portugálokkal, valamint a németekkel került azonos csoportba, a Németország-Magyarország összecsapást Münchenben rendezik.

A bilbaói hatóságok szerda éjjel jelentették be: a baszkföldi város nem lesz házigazda, miután nem tudja garantálni, hogy nézők előtt rendezhet találkozókat. Itt játszotta volna a spanyol válogatott a lengyelek, a svédek és a szlovákok elleni csoportmérkőzéseit, ezen kívül egy nyolcaddöntőt is tartottak volna a helyi stadionban. A spanyol szövetség a múlt héten számolt be róla, hogy ha Bilbao nem tudna rendezni, akkor Sevilla lehet a beugró.

A város vezetői perrel fenyegetik az UEFA-t a szerintük egyoldalú, Bilbao imázsát rontó döntés miatt, kártérítést követelnek, ugyanis már hat éve készülnek a kontinensviadalra, és megítélésük szerint a jelenlegi helyzetben is képesek megrendezni a találkozókat, ám a koronavírus-járvány miatt most szurkolók nélkül tudják ezt megtenni. Baszkföld a járvány által az egyik legsúlyosabban sújtott régió Spanyolországban.

„Szorgalmasan dolgoztunk a rendező szövetségekkel és a helyi hatóságokkal annak érdekében, hogy garantáljuk a mérkőzések biztonságos és ünnepi hangulatú lebonyolítását. Nagyon örülök, hogy kontinensszerte minden meccsen üdvözölhetjük majd a nézőket a válogatott futball ünnepén” – mondta Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.

A kontinensviadalt így június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Glasgow-ban és Sevillában rendezik. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában