Labdarúgás

2021.12.15. 16:23

Bejelentette visszavonulását Sergio Agüero

Szívproblémái miatt 33 évesen bejelentette visszavonulását Sergio Agüero, az FC Barcelona argentin válogatott labdarúgója.

A spanyol sportsajtóban már hétfőn megjelent, hogy az egyesület szervezésében a hét közepén a játékos jövőjét illetően bejelentésre készül, amire a Camp Nou lelátóján felállított ideiglenes pódiumon került sor, Joan Laporta klubelnök társaságában. Az eseményen a családtagok mellett részt vettek további barcelonai vezetők, valamint Xavi Hernández edző és az első keret játékosai, akik kedden Rijádban léptek pályára, ahol 1-1-es állást követően a tizenegyespárbajban 4-2-re alulmaradtak az argentin Boca Juniorsszal szemben a Maradona Kupa-gálamérkőzésén. Korábbi angol klubját, a Manchester Cityt Txiki Begiristain mellett az edző, Josep Guardiola képviselte, akik ugyancsak ezer szállal kötődnek a Barcelonához.

Az emelvényen Agüero könnyeivel küszködve nehezen találta a szavakat, többször is mély lélegzetet kellett vennie, hogy búcsúbeszédét megkezdve ki tudja jelenteni: 

befejezte a pályafutását.

Agüero kilencévesen csatlakozott az Independiente együtteséhez, amelyben profi pályafutása megkezdődött 15 évesen és 35 naposan. A játékosként világbajnok és vb-döntős vezetőedző, Oscar Ruggeri 2003. július 5-én a 69. percben csereként küldte őt pályára a San Lorenzo elleni találkozón.

A támadó 2006 nyarán óriási tehetségként elkönyvelve került az Atlético Madrdihoz, amelyet öt év múlva már nemzetközi klasszisként hagyott el a Manchester City kedvéért. A Barcelonához, utolsó klubcsapatához idén nyáron igazolt, a katalánok már ingyen szerezték meg a játékjogát, a felek 2023 nyaráig kötöttek megállapodást.

 Agüero kivételes pályafutásának utolsó évét több sérülés árnyékolta be, a katalánoknál vádlisérülés miatt csak október közepén tudott bemutatkozni, a hónap végén aztán az Alavés elleni bajnoki meccs első félidejében szédülésre és mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért le kellett cserélni. Kórházba is szállították, majd megállapították, hogy legalább három hónapot ki kell hagynia, amíg alaposan kivizsgálják a szív- és érrendszeri problémáit. Két héttel később viszont már az látott napvilágot az argentin és a spanyol sportsajtóban, hogy a támadó szívritmuszavara miatt karrierjének befejezésére kényszerül. Agüero öt mérkőzésen összesen 165 percet játszhatott a Barcelonában, egyetlen találatát a Real Madrid ellen 2-1-re elbukott hazai rangadó 97. percében szerezte.

Korábbi klubjaiban viszont lényegesen több időt töltött a pályán, és több dicsőséget szerzett. 

Az Atléticóval 2010-ben Európa-ligát és európai Szuperkupát is nyert, a spanyol Király Kupában pedig döntőbe jutott. Karrierje legszebb éveit viszont egyértelműen Manchesterben töltötte. A Cityvel ötszörös bajnok (2012, 2014, 2018, 2019, 2021), egyszeres FA Kupa-győztes (2019), hatszor nyert Ligakupát (2014, 2016, 2018, 2019, 2020, 2021), háromszor angol Szuperkupát (2012, 2018, 2019), idén döntős volt a Bajnokok Ligájában, 260 találatával a klub legeredményesebb góllövője. Összesen 21 klubtrófeával zárta le pályafutását, együtteseiben több mint 400 gólt szerzett.

Az argentin válogatottban 101 fellépésen 41 gól fűződik a nevéhez, idén tagja volt a Copa Américán győztes keretnek - teljesítményét illetően azonban csak epizódszerep jutott neki -, 2014-ben világbajnoki döntőt játszott, 2008-ban olimpiát, míg 2005-ben és 2007-ben U20-as vb-t nyert. Utóbbi korosztályos tornán gólkirály és legjobb játékos lett.

Borítókép: Sergio Agüero, az FC Barcelona spanyol labdarúgóklub argentin válogatott játékosa sír a barcelonai Camp Nou Stadionban tartott 2021. december 15-i sajtóértekezletén, amelyen bejelenti, hogy szívproblémák miatt visszavonul az aktív sportolástól.

Fotó: Emilio Morenatti/MTI/AP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában