Nyíregyháza hírei

2014.01.15. 10:58

Nemzetközi böllérverseny Napkoron

Napkor, 2014. január 15., szerda (MTI) - Szombaton rendezik meg az észak-alföldi térség egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, a 13. Nemzetközi Böllérversenyt Napkoron.

Napkor, 2014. január 15., szerda (MTI) - Szombaton rendezik meg az észak-alföldi térség egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, a 13. Nemzetközi Böllérversenyt Napkoron.

Támba Miklós Tibor főszervező szerdán az MTI-nek elmondta: eddig 24 község, város, baráti és céges társaság nevezett, de az a tapasztalat, hogy a verseny előtti utolsó napon, sőt a helyszínen is több séfgárda jelentkezik még a régi falusi disznóöléseket visszaidéző gasztronómiai találkozóra.

A Nyíregyházával szomszédos település Napkorona Udvarházában reggel 6.30 órakor kezdődik a hagyományos sertésvágás, az állatok kábításával és kivéreztetésével. Aztán jön a perzselés, a bontás, a húsok feldarabolása és a főzés.

A versengés a disznóölést megelőző úgynevezett fogópálinka, valamint a munka közben kínált forralt bor versenyével kezdődik. Majd folytatódik az étkek, köztük a hurka és a kolbász minőségének, ízének összemérésével.

Szakemberek értékelik majd a böllérek teljesítményét, a zsűri elnöke Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke lesz, illetve tagként közreműködik Szoboszlai Gyula, nyíregyházi mesterszakács is.

A program estébe nyúlóan fejeződik be, s nap közben kulturális rendezvények szórakoztatják a várhatóan több ezres közönséget, akik természetesen megkóstolhatják az ételeket, italokat is. Fellép az Igrice, az Akácvirág, a Mákvirág és a Mártogatós Néptáncegyüttes, a nyíregyházi 4 For Dance, a MagyarVista Szociál Club, a Cimbaliband, illetve Pál István Szalonna és Bandája.

A jó ebédhez szóló nótáról Radics Ferenc és zenekara, valamint Tolnai András énekes gondoskodik.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!