Nyíregyháza hírei

2014.04.06. 16:16

Aranydiploma és nagydíj Veronából

Nyíregyháza, Verona - Veronában, az észak-olaszországi városban minden bizonnyal egy életre megtanulták a Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és Nyíregyháza nevét, hiszen az együttes szép sikert aratott a 25. Nemzetközi Kórusversenyen.

Nyíregyháza, Verona - Veronában, az észak-olaszországi városban minden bizonnyal egy életre megtanulták a Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és Nyíregyháza nevét, hiszen az együttes szép sikert aratott a 25. Nemzetközi Kórusversenyen. A fiatal énekesek pénteken szerepeltek Szabó Soma karnagy vezetésével, szombaton pedig a veronai arénában izgalommal várták az eredményhirdetést. Nagy volt az öröm, amikor bejelentették, hogy a Cantemus kóruscsalád egyik legifjabb tagja – a családon belül épp ezért Bimbónak becézik –, arany diplomát kapott, és ráadásul megnyerte a verseny nagydíját.

Ez az úgynevezett Oswald Stocker-díj, amit csak a 98-100 pontos kórus kap meg a zsűri döntése alapján. A díjhoz hozzátartozik, hogy a nyertet között teljesítő énekkarok közül a legmagasabb pontszámot elérő együttes kórus adhatja a következő évi fesztivál nyitó hangversenyét, és részt vehet meghívott vendégként a következő fesztiválon.

Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagyot, a Cantemus Kórusintézmény vezetőjét arról kérdeztük meg vasárnap, hogyan fogadta ezt a jó hírt.

- Kimondhatatlanul boldog vagyok, nagyon izgultam, hogy vajon milyen eredmény is fog születni Veronában. Bár ennek az ifjúsági kórusnak a tagjai más-más együttesekben énekelnek, éppen ezért más elfoglaltság miatt kevés idő jut nekik a közös próbára. Ugyanakkor az is izgalmas minden verseny, mert nem ismerjük az ellenfeleket – mondta Szabó Dénes. – Bíztam egy jó eredményben, de arra nem gondoltam volna, hogy a nagydíjat is hazahozzák. Csak tanultak valamit ezek a fiatalok a Kodály-iskolában. Mikor megkaptam az SMS-t, nagyon megkönnyebbültem, nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy teher számomra ez a verseny. Ha jövőre visszavárják a Bimbó kórust, úgy alakítjuk a többi nemzetközi fellépést, hogy hasonlóan erős csapat utazhasson ki, hiszen most már nagyobb a felelősség is: bizonyítani kell, hogy nem véletlenül nyerte meg az ifjúsági együttes a nagydíjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!