Nyíregyháza hírei

2014.04.08. 12:25

Begyógyulhat a tájseb

Nyíregyháza - A fitoremediációs eljárás során a természet önmagát gyógyítja majd meg Borbányán.

Nyíregyháza - A fitoremediációs eljárás során a természet önmagát gyógyítja majd meg Borbányán.

Úgy tűnik, hosszú-hosszú évekig tartó huzavona után stabilan kezelni tudja a régi Ököri-tó medrében felhalmozott hulladék okozta egészség- és természetkárosító hatásokat a nyíregyházi önkormányzat.

– Az első facsemete elültetésével megkezdődött az egykori borbányai hulladéklerakó rekultivációja. Ez azért nagy dolog, mert a munkálatokat egy hosszas tulajdonjogi vita előzte meg, de ez már a múlté. 2011-ben kezdődött el a kisajátítás, 2013-ban pedig megszereztük a tulajdonjogot – elevenítette fel a történteket Kósa Tímea, Nyíregyháza alpolgármestere.

Petró Árpád, a munkálatokat végző konzorcium vezetője, a THG Kft. ügyvezető igazgatója elmondása szerint a több mint 16 hektáros területen több tízezer facsemetét ültetnek majd el a közeljövőben. – Ezzel elérjük azt, hogy a természet önmagát begyógyítsa, mert ezeknek a növényeknek köszönhetően a talajban lévő káros anyagok ártalmatlanná válnak. Ezt hívjuk fitoremediációs eljárásnak – közölte a szakember.

További részletek a www.kelet.hu-n és a Kelet-Magyarország április 9-i számában. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!