Nyíregyháza hírei

2014.04.26. 15:44

Helló, Nyíregyháza: a mosoly napja

Nyíregyháza - Két megdöntött rekord, sok ezer helló és még több mosoly – ez a Helló, Nyíregyháza!

Nyíregyháza - Két megdöntött rekord, sok ezer helló és még több mosoly – ez a Helló, Nyíregyháza!

Már hajnali hét órakor megkezdődött pénteken a készülődés: az idei Helló, Nyíregyháza! ütős programmal indított: Kalapos Tamás táncoktató, egy fergeteges zumba show-val szerette volna megdönteni az együtt és az egy helyen táncolás rekordját. Előzőt Miskolc tartotta 1600 résztvevővel, utóbbi mutató pedig eddig a 700-on áll.

Eddig, mert nem sokkal fél tíz után mind a kettő megdőlt, ugyanis a városi stadion mögötti parkolóban közel 6200 gyermek és felnőtt gyűlt össze, hogy egy könnyed koreográfiával beírja magát a nagykönyvbe, hiszen Sebestyén István, a Magyar Rekordok regisztrátora lapunknak elmondta, a londoni Guinness kiadóhoz is bejelentkeztek a kísérlettel.

Színes kavalkád

A délelőtti időjárás nem volt ugyan kegyes azokhoz, akik kilátogattak a Kossuth térre, ám a szemerkélő eső ellenére is sokan voltak kíváncsiak a Tavasz, a Kölyök és a Mosoly utcza programkínálatára. Ahogy azonban az utolsó tanítási óra véget ért, szinte megrohamozták az iskolából kiszabadult és a hétvégére készülő diákok a belvárost, lelkesen, nem ritkán csapatostól hellózva tele a teret.

Hosszú sorok kígyóztak a pontgyűjtő és a pontbeváltó helyeken egyaránt, a fiatalok és az idősek kezében zászlók, matricák, lufik hirdették a mosoly napját. A gyerekek megbabonázva nézték az óriás buborékokat eregetőket, és mire megérkeztek a gólyalábasok, szinte lépni sem lehetett a Kossuth téren felállított színpad előtt, ahonnan aztán már egy tapodtat sem mozdultak a koncertek végéig.

KM-CSa

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!