Névtelen nullák!?

Sírni csak a győztesnek szabad – tartja az ősi apacs mondás. Ehhez képest láttunk már búskomor, szomorkás, elszontyolodott, csalódott, összeomlott, letargikus, vergődő, kifacsart, megsemmisült vesztest is. A sikerélmény mindig a befektetett erőfeszítés visszaigazolása. Választott az ország – és ismét lehullt a narancssárga lepel. Ladányi Tóth Lajos jegyzete.

„Mindent megteszek, hogy én legyek az első, hisz a fődíj egy csíkos napernyő...” – énekelte Hevesi Tamás, a Névtelen Nulla frontembere a Diadalban. A Napnál is világosabb, hogy ezúttal a nemzet sorsa, jövője volt a tét, és a cirógató dicsőségért nem holmi napernyő, hanem újabb négy év dukál. Szemfényvesztés volna azt hinni, hogy a folytonossággal tej, méz és kánaán érkezik, a sportban is úgy tartják: jóval nagyobb kihívás a csúcson elidőzni, mint odáig feljutni. A szurkolótábor vastapsa jelenleg elnyomja az ellenzék moraját. A stadionok hamarosan megnyílnak, a tenyerek dübörgése felerősödik.

Lényeges a különbség a szélső értékek között. Emitt nyomasztó fölény, amott pedig nulla. Nem névtelen, ugyanis bejegyzett pártok nevéhez köthető. Négy szabolcs-szatmár-beregi jelölt mellett éktelenkedik a nulla voks. Tán annyira szerények, hogy már önmagukra sem szavaznak? Ehhez képest a tény: bár a rajtlistán szerepelnek, a start előtt sebtiben visszaléptek. Bár a versenykiírás adott volna bizonyítási lehetőséget, színt vallottak, és árnyékban maradtak. Nem motiválta őket a fény, a barnítás, a csíkos napernyő.

Ladányi Tóth Lajos