Nyíregyháza hírei

2014.04.18. 08:47

Szabálytalan együttműködés

Nyíregyháza - Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több esetben is szabálytalanságokat tárt fel egyes megyei kereskedelmi és iparkamarák, valamint a velük szakmai kapcsolatban álló gyakorlati képzőhelyek együttműködésében.

Nyíregyháza - Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több esetben is szabálytalanságokat tárt fel egyes megyei kereskedelmi és iparkamarák, valamint a velük szakmai kapcsolatban álló gyakorlati képzőhelyek együttműködésében. Az ÁSZ továbbá megállapította, hogy bizonyos képzőhelyek nem a szabályoknak megfelelően határozták meg a tanulók pénzbeli juttatásait.

– A képzést végző cégek 44 százaléka nem, vagy hiányosan vezette a foglalkoztatási naplót, 38 százaléka pedig szabálytalanul állapította meg a tanulók pénzbeli juttatásait – ismertette Domokos László, a számvevőszék elnöke. Az elnök szerint az ÁSZ összesen 122 gazdálkodó szervezet és a 9 területi gazdasági kamara esetében ellenőrizte, hogy a 2009 és 2011 közötti időszakban a közfeladatok ellátására kapott költségvetési támogatást megfelelően használták-e fel.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy az ellenőrzés talált-e hibát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a vele kapcsolatban álló gyakorlati képzőhelyek együttműködésében. Arra is rákérdeztünk, ellenőrzi-e a kamara a gyakorlati képzőhelyen tanuló diákok és a képzőhely együttműködését, és hogyan történik a képzőhelyek kiválasztása. Kérdéseinkre Kajdy József, a megyei kereskedelmi és iparkamara szakképzési vezetője adott válaszokat.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a gyakorlati képzőhelyeket a megyei kereskedelmi és iparkamara munkáját nem érintette a szóban forgó ÁSZ vizsgálat, de mi magunk is végzünk ebben a témában ellenőrzéseket – szögezte le a szakember.

Tárgyi és személyi feltételek

Kajdy József szakképzési vezető a gyakorlati képzőhellyé válás folyamatáról elmondta: egy vállalkozás először átfogó bevezető-ellenőrzésen esik át, mely során egyaránt ellenőrzik a szakértők a tárgyi és személyi feltételek meglétét, tájékoztatást adnak a további teendőkről, különös tekintettel az adminisztrációs feladatokra, a tanulók számára biztosítandó juttatásokra. Amennyiben a bevezető ellen­őrzés megtörtént és a szakértők mindent rendben találtak, már köthetőek is a tanulószerződések.

További részletek a KELET.HU-n és a Kelet-Magyarországban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!