Nyíregyháza hírei

2014.04.14. 15:53

Választás 2014 - KDNP: cél továbbra is a családok képviselete

Budapest, 2014. április 14., hétfő (MTI) - A családok képviselete mellett a munkahelyteremtést és az infrastrukturális beruházásokat emelték ki az elvégzendő feladatok közül a következő négy évben kereszténydemokrata színekben politizáló parlamenti képviselők hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.

Budapest, 2014. április 14., hétfő (MTI) - A családok képviselete mellett a munkahelyteremtést és az infrastrukturális beruházásokat emelték ki az elvégzendő feladatok közül a következő négy évben kereszténydemokrata színekben politizáló parlamenti képviselők hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.

Harrach Péter frakcióvezető elmondta: saját jogán 16, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) által delegált képviselő jutott be a parlamentbe, a frakció létszáma ugyanakkor még módosulhat. A frakcióalakításról és a szövetségen belüli arányokról a héten tárgyalnak. Ugyanakkor, ha a jelenlegi szám marad, az is megfelel az eddigi arányoknak a parlamentben és a frakciószövetségen belül - mutatott rá.

Harrach Péter azt mondta, ha megválasztják, akkor marad frakcióvezető. Arról, hogy mely területeken lehetnek kereszténydemokrata államtitkárok, konkrétumot nem mondott, ez szavai szerint szintén a következő napok egyeztetésein dől el. Úgy fogalmazott: a KDNP ugyanúgy benne lesz a kormányban, mint ahogy eddig.

Az európai parlamenti és önkormányzati választásokra az országgyűlési választáshoz hasonlóan szövetségben készülnek - jelezte Harrach Péter.

A frakcióvezető kérdésre azt mondta: a KDNP kereszténydemokrata és keresztényszociális pártként működött és működik a jövőben is, ilyen értelemben világnézeti párt. Hozzátette: a keresztény értékrendet, mint a normális emberi értékrendet kezelik, tehát nem rekesztenek ki annak képviseletéből senkit.

A sajtótájékoztatón kilenc választókerület egyéni győztesei vázolták elképzeléseiket a következő négy évre.

Aradszki András, aki Pest megye 1.számú választókerületében nyert mandátumot, óvoda és bölcsőde építését, az M7-M0-ás lejáró átalakítását emelte ki tervei közül. Célként jelölte meg továbbá rendőrkapitányság építését, az úthálózat fejlesztését Érden.

Földi László, aki Pest megye 12. számú választókerületében lett képviselő, létfontosságúnak nevezte a foglalkoztatottság emelését. Szavai szerint nagyot kell lépni a mezőgazdasági termények feldolgozása területén, és létfontosságúnak nevezte az M4-es autópálya építését.

Hargitai János, aki Baranya 3.számú választókerületében 104 települést képvisel a következő négy évben, célként jelölte meg az M6-os autópálya befejezését a határig. Mint mondta, érdemi előrelépést szeretne elérni a mohácsi Duna-híd megépítésében és fontosnak tartotta agrárfejlesztések megvalósítását is.

Harrach Péter, aki Pest megye 4. számú választókerületében nyert mandátumot, először a baloldal részéről megjelenő negatív kampányt emelte ki, amely szerinte eddig nem tapasztalt méreteket öltött. Elképzeléseit ismertetve választókerületének rekreációs térséggé alakítását hangsúlyozta, szólt továbbá a M2-es bővítéséről és a Duna-híd építéséről Vácnál. Komoly lépéseket tartott szükségesnek még az árvízvédelem területén is.

Móring József Attila, aki Somogy megye 3. számú választókerületében 72 település képviselője lett, a dél-balatoni szennyvízhálózat fejlesztése mellett a gyógyfürdő és turisztikai beruházásokat hangsúlyozta, és kitért az összekötő utak megépítésére is.

Seszták Miklós, aki Szabolcs megye 3. számú választókerületét képviseli a következő négy évben, szintén a munkanélküliség csökkentését, a gyógyturizmus fejlesztését emelte ki, és szólt az útfejlesztésekről is, többek között a Vásárosnamény-Záhony szakaszon.

Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselőjeként a főváros XI. kerületében a közbiztonság további erősítését, a sportberuházások folytatását helyezte kilátásba. Szavai szerint Újbuda a sport fellegvára lehet a létesítmények területén is.

Kitért arra, hogy míg 2010-ben a felnőtt lakosságnak csupán 7 százaléka sportolt, 2014-re ez az arány 15 százalékra nőtt.

Szászfalvi László, aki Somogy 2. számú választókerületében 4 kisváros és 71 falu képviseletét látja el, azt mondta: az elkövetkező négy évben folytatni kell a megkezdett munkát. Szólt a munkahelyteremtésről, az infrastruktúra, és a mezőgazdasági fejlesztések fontosságáról, és kitért arra: fontos, hogy a Dráva mente turisztikai értékeinek gazdaság-fejlesztési potenciálját megfelelően ki tudják használni.

Firtl Mátyás - akit Győr-Moson-Sopron megye 4. számú választókerületében választottak meg országgyűlési képviselőnek - írásban küldte el terveit. A kormánypárti politikus a gyógyturizmus és az úthálózat fejlesztését, valamint az Esterházy- és Széchenyi-kastély felújítását tűzte zászlajára.

További hét képviselő - köztük Semjén Zsolt pártelnök - a Fidesz-KDNP listájáról került be a következő Országgyűlésbe.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!