A lelkünket a diktatúra sem veheti el

Nyíregyháza – Mindenki őriz 1956-ról valamit: látjuk magunk előtt az utcán vonuló tömeg képét, Mansfeld Péter vagy Tóth Ilona arcát, és ismerünk neveket a Nagy Imréén kívül is. Bennem pedig megfogalmazódott egy kérdés – érdekes, hogy nem az 1848-49-es eseményekkel kapcsolatosan –, hogy miért buknak el végül mindig a diktatúrák? – kezdte ünnepi megemlékezését a Nyíregyházi Főiskolán az intézmény rektora, dr. Jánosi Zoltán.

– Mi az, ami utcára visz diákot, orvost, tanárt, hogy szembemenjen a tankokkal, és akár az életét is feláldozza? A diktatúra, a természete szerint mindent lefed, még egy hangyának sem lehet önálló gondolata, de akkor hogy történhet meg mégis, hogy az emberek a kezükbe veszik a sorsukat? Sokáig nem tudtam erre a választ. de Szécsi Margit „Vadak jegyében” című verse irányt mutatott. A költőnő azt írta: „A színjátszó vadászatot Urunk, töröld le. Ne zengjünk a nagy Körmosolyhoz odagyötörve. Arany irhánkkal a mohók vágya beteljen. Legyen elég a szőr, a vér - Lelkünk ne kelljen”.

A hatalom mindent elvehet: pénzt, házat, vagyont, de a lelkünket nem. És amikor a diktatúra ezt is uralni akarja, a társadalom egyszer csak azt mondja: elég! A sztálinizmus és a Rákosi-rendszer azt is meg akarta szabni, hogy az írók, költők mit és hogyan írjanak, hogy a művészet által hogy kell a világról gondolkodnunk Szűkíteni akarták az identitást, és egy homogén, uniformizált világot létrehozni, ahol csak a Szovjetuniót dicsőítő alkotásoknak volt helyük, miközben Weöres Sándornak vagy Piliniszky Jánosnak hallgatnia kellett. Egy szabad ország ezt nem engedi meg, és nem engedte meg 1956-ban sem – mondta Jánosi Zoltán.